A határaim én vagyok.

A haverok és én

Előítéletek 2.

Az iskola

2017. február 26. - NBrigó

Előző cikkemben érintettem a munkahelyet, mint előítéletek forrását. Talán naivan gondolhatnánk, hogy a rohanó, modern társadalom okozta gyógyíthatatlan "vendégek" csupán dolgozó felnőtteket érint, de sajnos szembe kell néznünk a kegyetlen valóság egyik "fricskájával": autoimmun beteg gyermekek ugyanúgy megélik a maguk poklát, és küzdenek a tudatlanság, és a csend okozta bélyegekkel.
Nincs választási lehetőség, nincs kiskapu, érzelmileg és mentálisan fel kell nőni az orvostól-orvosig járáshoz, végül a diagnózishoz (már, ha van), és ahhoz, ami utána jön!
Mai cikkemmel az autoimmun beteg gyermekeket érő, igazságtalan előítéletekre szeretnék rámutatni, egy igaz történeten keresztül.

schoolstarttimes.jpg

9 évesen egy gyermeknek nincs más feladata a számára kijelölt úton, mint tanulni, fejlődni, barátokat szerezni, és játszani, rengeteget, gondtalanul játszani!
2011. decembere valaki számára mást tartogatott, mint a hóember építését vagy a karácsonyi kívánságok összegyűjtését. Migrénes fejfájások, hasi nyirokcsomó gyulladás, végtagfájdalmak, fulladásérzet, indokolatlan izzadás, hízás, figyelemzavar, iskolai kudarcok. Az első tünetek. Ennek a 9 éves gyermeknek is fel kellett vennie a kesztyűt egy akkor ismeretlen dologgal. Nem volt más választása, mint bátornak lenni. Kórházi kivizsgálások során kellett átesnie, míg végül sikerült 2013. novemberére betűk alkotta csokorba foglalni, nevet adni annak, ami önző módon ékelte be magát ártatlan életébe: Hashimoto thyreoiditis. (Jól ismerem, az egyik "legjobb" haveromat nekem is így hívják.)
Az orvosok szerint hormonpótlással az egyén tünetmentes életet élhet, remekül szinten tartható betegség. Kár, hogy ez is egy könyvből bemagolt üres mondat!
Két év telt el reményekkel, álmokkal, iskolai sikerekkel, de csak azért, hogy aztán az élet a tőle megszokott módon egy jókora sallert keverhessen le.
Kezdő kiskamaszként, később kamaszként az élet nem egyszerű. Tombolnak a hormonok, egyre nagyobb a nyomás az iskolában, teljesíteni kell az órákon, a házi feladatban, számonkéréseknél. A tanár tájékoztatása az elsődleges, amely után a szülőben nem is vetődik fel a kérdés, mi van, ha.... Mi van, ha az osztályfőnök kételkedik? Mi van, ha a tanár nem törődik vele? Mi van, ha a lurkót megbélyegzi? Pedig kellene!
Szomorú tény, hogy a tolerancia a kihalás szélén áll.

Cikkem szereplőjével is megesett sajnos, hogy kételkedtek, a tájékoztatás ellenére. Egész egyszerűen úgy vélték, kijátssza szüleit, a hiányzások indokolatlanok, nem érdekelte a tanulás, ez volt minden.
Iskolásként személyiségtől függően nehéz a közösségbe illeszkedés, minden nap küzdelem a társaktól jövő nyomás ellen, méghozzá mindezt úgy, hogy mint építőkockák tökéletesen passzolni kell a nagy egész halmazhoz! Egy tanulónak mindez láthatatlan "haverral" a nyakában kétszer akkora erőfeszítést jelent. A pódiumon állva, tanult, végzett tanítóként kötelező személyiségjegynek gondolhatnánk az empátiát. Sajnos nem az.

Ez a rövid történet csak egy, a megszámlálhatatlan sok közül, és csak további kérdéseket vet fel. Mi a szerepe az oktatásnak? Előítéletek helyett nem elfogadásra kellene nevelni a jövő nemzedékét? Felnőttként, tanárként, nem lenne szükség visszaülni az élet képzeletbeli iskolapadjába toleranciát veretni fejünkbe? Hol van a határ problémás, és beteg gyermek között? De legfőképpen, hogyan nevelhető empatikus felnőtt, ha az oktató sem az?

A cikkben szereplő történet valós, nevet személyiségi jogokra való tekintettel nem osztom meg, megírása szülői engedéllyel történt. A gyermek kálváriája még ma, 15 évesen is tart.
Köszönöm neki, és édesanyjának is a lehetőséget, hogy megoszthatom történetét beteg, és egészséges embertársainkkal egyaránt, remélve az elfogadóbb jövőt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://autoimmun.blog.hu/api/trackback/id/tr312295601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fénycsepp 2017.02.27. 13:53:13

Pedig csak beszélni kellene, nyitottan es egyszerűen.

NBrigó · www.ahaverokesen.hu 2017.02.27. 15:59:05

@fénycsepp: A kommunikáció az egyik legjobb megoldás lehetne, így van.