A határaim én vagyok.

Autoimmun blog

Autoimmun blog

Hétköznap mögé bújva (1.rész)

Életem betegen

2017. november 11. - JBrigó

Nagyon nehéz a mai világban kapaszkodókra lelni, megtartani azokat, főleg, ha betegek vagyunk, és az egészségügy nem éppen a segítőkész oldalát mutatja, lehet szó "tébés" verzióról, de sajnos ugyanúgy igaz a magán rendelésekre is. A most következő történet is ezt támassza alá, melynek szereplője névtelenségét kérte.

28cf38d0e23885b4e8495dd04fe7a987.jpgKép forrása: Pinterest

A hölgy betegsége nem is létezhetne. Egész egyszerűen azért, mert a legtöbb esetben olyan nőknél kopogtat, akik már nem menstruálnak, nem érik petesejt, nem termelődnek női hormonok, a szeméremtest sorvadásnak indul. A történet szereplője tehát körülbelül 10 évvel ezelőtt ismerkedett meg a kraurózissal.
Az első tünetek a hétköznap mögé bújva jelentkeztek, bőr fehéredése a nemi szerven, majd ennek lehámlása, égő, csípő, viszkető érzést hagyva maga után. Az első sokkból felocsúdva a történet még nem ér véget.
A nőnek magánorvosa rendszeresen felírta a szükséges krémet, természetesen nem ingyen, végül a gyógyszerész kérdezett rá ennek okára, ugyanis erre nem lett volna szükség, recept nélkül kiválthatta volna azt.

A betegség miatt négy havonta kényszerült rákszűrésre járni, ugyanis a kraurózis előfutára a szeméremráknak. Kezeléssel együtt nem kevés összeget hagyott ekkor már egy fővárosi magánorvosnál. Egy újabb jelentkező, ám a betegséget nem indokoló tünet miatt a helyi kórházat kellett felkeresnie, ami a sűrű vizelési inger volt. Kiderült, hogy polip okozza, a hölgy azonnal műtétre szorult!
Összegezve kicsit az eddigieket, újra, és újra elakad minden szavam. Rendszeresen látogatott magánorvost, kezelésre járt, rákszűrésre, mégsem tűnt fel senkinek, hogy beavatkozást igénylő probléma ütötte fel időközben a fejét!
Nincs idő feleszmélni, ugyanis a műtéthez rákszűrésre volt szükség. A fővárosi orvos sms-ben közölte annak eredményét, így a hivatalos papír, amit a beteg kézhez vehetett, másfél évvel ezelőtti volt! Joggal merül fel a kérdés, vajon látta-e a labor a mintákat? Mondanom sem kell, egy beteggel kevesebbet tudhat magáénak.

Eljártam 20-20 ezer forintért intim torna kurzusokra. Az annyit segített, hogy a következő műtét időpontját kitolta egy-két évvel. Most már csak ehhez az itteni dokihoz járok (...) bízom benne.

Ma már a vidéki nőgyógyászhoz jár, megfelelő krémmel kezelni tudja betegségét, és elegendő évente rákszűrést végeztetnie, amennyiben nincs panasza. Jelenleg jól van.
A történet vége még a horizonté, folytatása következik.

sign.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://autoimmun.blog.hu/api/trackback/id/tr4413237877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hbora 2018.09.21. 11:57:35

Nagyon örültem,amikor erre a blogra rátaláltam,bár előbb történt volna! Én sajnos szintén ettől a betegségtől szenvedek két éve,csak ettől sokkal hosszabb utat jártam be.Először aranyérre gyanakodtak,már műteni akarta egy neves sebész,majd privát proktológus majdnem kifordított,végül széttárta a karját,hogy a 35 éves prakszisa alatt sem látott hasonlót.Közben a számban orál lichen planus jelent meg,szövettannal másfél év után diagnosztizálták biztosan,kb.harminc orvos láátta és fényképezte,köztük professzorok,szakorvosok.A bőrklinikán feküdtem 5 napot,ahol Sjögren-szindrómára gyanakodtak,mivel nem igazolták a vizsgálatok,hazaküldtek,Protopicot és Ovestint javasoltak.Ekkor már több,mint egy éve kínlódtam,már kb.15 féle kencét próbáltam,hogy majd segít.Privát helyeken is jártam,közben a számmal paradontológián havonta,mivel állandóan dőlt a vér az ínyemből,nem csak fogmosáskor.Ott azt is megkaptam egy főorvostól,hogy nincs semmi bajom,csak rágom a számat belülről,különben meg menjek hematológushoz,ha vérzékeny vagyok.Szövettannal igazolt erozív oral lichenem van.
Fél éve újra beutaltak a bőrklinikára,ahol ambulánsan vettek kezelésbe,újabb krémek sokasága következett,több orvos vizsgált,kb.tizedik alkalommal sikerült kierőszakolnom,hogy a genitáliák bőréből szövettant vegyenek!Most várom az eredményt,lelkileg,idegileg,anyagilag a padlón,már fél millió forintot költöttem orvosokra ezzel a betegséggel kapcsolatban.A tüneteim súlyosbodtak.Nagyon szeretném,ha válaszolnál,hol tartasz most! Köszönettel és hálával

JBrigó · www.zoemesei.hu 2018.09.23. 20:33:02

@hbora: Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot az info@ahaverokesen.hu címen, hogy a cikkben szereplő hölgy felvehesse majd veled a kapcsolatot.

Pedi Mani 2019.01.16. 17:42:35

Szia! Nekem "csak" a csuklóim és a teljes lábszáram volt tele lichen ruben planussal. A háziorvos gombára kezelt, mivel nem javult, léptem. Majd egy hónapig tartott, míg bőrgyógyászhoz magánrendelésre bejutottam, kapásból mondta a diagnózist, hogy autoimmun betegség, kiírt egy csomó labort, góckutatást. (Ez utóbbi olyan nevetségesen nulla volt, hogy szégyelheti magát minden szakorvos.) Kaptam kenőcsöt, amitől legalább nem viszketett, de más semmi. Egy véletlen terelt az AIP táplálkozás útjára. Két hónapon belül elhalványodtak, többnyire megszűntek a pöttyeim. Elkészíttettem az étel-intolerancia vizsgálatot, van jópár olyan AIP-ban nem tiltott étel, amire a szervezetem ugrik. Mindezt azért írtam, lehet, Neked is segítene a szigorú diéta, az ellenséges ételek felkutatása.
süti beállítások módosítása