A határaim én vagyok.

A haverok és én

Karácsonyi beszámoló

2017. december 27. - NBrigó

Az utolsó levegővételemmel még elvégeztem az utolsó simításokat, ezért a blog elcsendesült, arra kellett koncentrálnom, amit hónapok óta terveztem, szerveztem, és ezzel összhangban irányítanom kellett a testemet is. Vicces, hiszen néha komolyan úgy vezetem, mintha neves pilóta lennék, az a fajta, aki berepül lazán a halálcsillagba, felrobbantani azt, máskor viszont rozsdás ócskavasként szuperálok, az átmenet természetesen nem létezik vagy csak a horizont rejtegeti, és természetesen mind két verzióm imádja a meglepetés erejét.

A váratlan fordulatot ennek ellenére megpróbáltam késleltetni, csökkenteni, így a szorgos teendőim közepette sokszor tartottam rövidebb szüneteket. Minél többet voltam egy huzamban talpon, annál több pihenőre volt szükség. Igaz, hintámon mindig lökött egyet az ünnep iránti lelkesedés, amely remekül bizonyította azt a teóriát, miszerint a dolgokon sokat dob az ember lelkiállapota. No, persze mondani könnyű, hogy ne a világot gyűlöljük olykor az elfuserált immunrendszerünkért, és a klisé, miszerint a pozitív gondolatnak ereje csodákra képes csak ront a helyzeten. A közhelyekben van valami megmagyarázhatatlanul idegesítő dolog.

img_7152.JPGA mi karácsonyfánk

Egy szó, mint száz, túléltem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem kellett komolyan figyelnem magamra, de akkor is, ha azt állítanám, hogy komoly energiabefektetés árán. Tanárom volt az idei karácsony, hiszen ráébresztett fontos dolgokra.
Szem előtt kell tartanunk, nekünk mi a jó, hiszen rajtunk kívül ezt, a lehető legjobban más képtelen megtenni. Egész egyszerűen lehetetlen. Annyi pihenést kell beiktatni, amennyi csak szükséges, és ha ez azt jelenti, hogy a konyha éli a saját életét, mi pedig melegítjük az ágyat egész nap, akkor ezt kell tennünk. Figyelnünk kell, észrevenni, mit jelez a testünk, hiszen ha figyelmen kívül hagyjuk (akár más, akár a magunk kedvéért), ennek az árát úgyis megfizetjük.

Keressünk olyan hobbit, kikapcsolódási formát, tevékenységet, ami passzol ránk, méghozzá tökéletesen! Segíthet testileg, lelkileg egyaránt! Nekem bevált, rengeteget jelentett az ünnep, az ajándékozás iránti lelkesedés. Ez nem jelenti persze azt, hogy az ellenkezője nem segíthet, csupán mindenkinek kutatnia kell a saját rajongását. Létezik kiskapu is, nekem ezt Heléna nyitja.

Összességében úgy telt el az ünnep, ahogy azt szerettem volna, és a testem is meghálálta a vele való törődést. Jövőre sem teszek másképp. Ha különleges alkalomra készülünk, íme pár tanács, összefoglalva:

  1. Tervezzünk előre, írjuk össze teendőinket, terveinket.
  2. Osszuk el a feladatokat egész napra, hetekre, ne egyszerre akarjunk túl lenni rajtuk!
  3. Pihenjünk, többször keveset, de leginkább annyit, amennyit testünk megkíván tőlünk. Figyeljünk a jelzéseire!

Természetesen a lista csak bővülhet annak fényében, hogy milyen betegséggel, illetve betegségekkel küzdünk, ám a célunk mindig ugyanaz legyen, törődni önmagunkkal.

sign.jpg

 

 

 

 

A cikkben található képek saját illusztrációk, melyekre a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://autoimmun.blog.hu/api/trackback/id/tr8813524703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab Erzsébet 2017.12.27. 22:38:18

Okos és jó tanácsok, én is ezt tettem. Bár a testem még nem hálás, a pihenés jólesett. És még sokáig tart. És már nem zavar ha kilencig alszom és még tízig ágyban lustizok olvasgatva, és a vasalnivaló simán megvár. :-)