A határaim én vagyok.

A haverok és én

A haverok és én

Hányás nélkül

Életem betegen

2021. május 16. - JBrigó

corporate_work_blog_banner.png

Belenézek a tükörbe. Volt kamaszként egy amolyan "kiló vakolat" korszakom, de lecsengett, és tényleg nem szoktam túltolni - csak így, szlengesen - a dolgot. Mai, kamasz szóhasználattal (amit nemrég tanultam) nem szoktam "kikerázni" magam. Jó, jó, anya vagyok, nincs időm rá. Mondjuk, ha ez lenne a fixa ideálom, tudnék fordítani rá. Tök mindegy. Ezekkel a haverokkal valahogy más. Nem úgy megy, hogy a tükörben végigmustrálod azokat a pontjaidat, amiket úgy utálsz. Az úszógumid, a göndör hajad, a striákat, narancsbőrt, ráncokat, stb. Az autoimmun izék konkrétan naponta más fizimiskával áldhatnak meg! Egyik nap még hejj, de kisimult babaarccal gyönyörködök magamon, hogy nem is rossz, anyu! Majd másnap úgy festek, mint egy olcsó Picasso. Jobb esetben.

A legnehezebben én a szemöldök helyzetet viseltem. Mindig is kevés volt, próbáltam leplezni, ami mániámmá vált, mire kiderült ugye, hogy kedves Hashimoto gondolta megritkítani. Kössssz! Akkor bevallom helyre billent lelkem ying-yangja, amikor kozmetikai tetoválást csináltatva szemöldököt varrattam. Tök jó lett! De ott van még a többi. Amit ezek együtt okoznak. A véresre repedt bőr. A folyton hulló haj. Az idegbajok, amik miatt már kacérkodom házassági évfordulóra saját muszájkabátot kérni. A fájdalmak. Minden persze vagy kiül rám, vagy nem. A párom látja. Mindenki más meg csak gondol, amit akar. Én mégis belenezek abba a nyamvadt tükörbe, és nem látok mást, csak ezeket ketten, ahogy buliznak bennem, rajtam. Kenhetek én bármilyen kencét, ehetek ilyen, meg olyan diéta szerint. Vehetek fullos ruhákat, színkavalkáddal, márkajelzéssel, díszcsomagolásban, akkor sem változik a tükörkép. Mert az a fejemben él. Ameddig ott nem radírozok, és alakítok át, addig kereshetem a hibát a rendszerben, a betegtárs hülye tanácsaiban, a szakemberben, meg a neten. A férjemben, családomban, szomszédban. Ha akarok, találok hibát, másban! Mert azt nagyon is könnyű! De belenézni mélyen, saját szemünkbe, végignézni hányás nélkül azt, amit látunk, azt amit kaptunk, vagy azok hiányával szembenézni, amit azelőtt úgy, de úgy szerettünk…nagyon nehéz! Erről nem szól egy orvosi lap sem.

90681694_294542061509538_7785218605909540864_n.png

A bejegyzés trackback címe:

https://autoimmun.blog.hu/api/trackback/id/tr1016561684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása