Talán az első tünetektől kezdve, vagy az első, leírt diagnózis óta vágyunk a normális után. Oda, ahol az a bizonyos "AZ előtt" van.  Amikor még nem voltunk betegek, nem fájt, nem tudtuk, és azt hittük, megtehetünk bármit. Amikor még tervezhettünk, célokat tűzhettünk ki anélkül, hogy a sarokból…

Nem titok, a terhesség alatt annyira jó fejek voltak a kedves haverjaim - amiről amúgy nem híresek -, hogy békén hagytak. Teljes egészében meghagyták nekem az illúziót, hogy újra egészséges lehettem, annak hihettem, képzelhettem magam. Már-már elfelejtettem milyen velük, és ugye a jót könnyű…

A „hiedelmek” és a végtelen mennyiségű bölcsességgel ellátott idézetes képek szerint, a sírás átmossa az embert és megkönnyebbülünk tőle. Kiadjuk a belénk rakódott feszültséget, és mintha hosszú idő után, először vennénk egy jó mély levegőt, feltöltődünk és mehetünk tovább.Nos, én kivétel vagyok ez…