Több betegtörténetet megírtam már, és osztottak meg velem a blog indulása óta. Tapasztalatok alapján kijelenthetem, hogy igen nagy százalékban okoz a stressz, a túlterheltség idővel komoly, visszafordíthatatlan betegséget, melynek nem tudunk időben kellő figyelmet szentelni alattomossága, hétköznapi álcája miatt.
A legtöbb esetben végül a betegek rákényszerülnek arra, hogy megragadják a távirányítót, és saját kezükbe vegyék testük irányítását, ahogy Csilla is tette.
Fotó: Pinterest
Csilla "kálváriája" a gimnáziumban kezdődött, bal oldali, menstruációs görcshöz hasonló, alhasi fájdalommal, véres vizelettel. Vesehomoknaknak tudták be a tüneteket. Egy tartós kapcsolat miatt fogamzásgátlókat kezdett szedni, melyek mellgyulladást, migrénes fejfájást okoztak, viszont nem tudta elhagyni sem őket két hetente érkező ciklusa miatt. A nőgyógyász megállapította, hogy a petefészkek tele vannak cisztával, a diagnózis pedig PCOS.
Az interneten kutakodni nem mindig kifizetődő, sokszor megfelelő végzettség, és tapasztalat hiányában tévútra vihet, ám Csilla példája is remekül mutatja ennek ellenkezőjét is. Utánanézve a policisztás petefészeknek szembesült azzal, hogy a betegség más "haverokkal" is kapcsolatba hozható, mint az inzulinrezisztencia (IR), és az endometriózis. Utóbbi miatt specialistához fordult, aki megműtötte (diagnosztikai laporoszkópiát végzett). Látta az endometriózist, mégsem tett vele semmit, nem érezte szükségét szövettan vételére sem.
Hormonnal akarta leállítani a menstruációm, ezzel előidézve a klimax állapotát. Ettől zárkóztam el, hiszen én csak egy normális ciklust szerettem volna. Közben három munkahelyem volt, de a sok hasfájás miatt lemondtam a hétvégézésről, mindig fáradt voltam, reggelente zombi. Az endometriózisra senki sem ajánlott más gyógymódot, magam jártam utána, hogy lehetne rendbe hozni a táplálkozással a hormonrendszerem.
Csilla teste 2017.márciusában újra jelezni kezdett, baloldali szemhéjcsüngéssel, és bal oldali testfél gyengeséggel került be a sürgősségire. A neurológiai státuszán, és a CT eredményén kívül minden negatív lett, a csecsemő mirigye pedig szorgalmasan termelte az antitesteket, melyet végül sebészeti úton eltávolítottak. Lassan, de rendbe jött, gazdagodva egy új diagnózissal, ami a myasthenia gravis.
A diétával tudom karban tartani a testem, és a megfelelő mennyiségű pihenéssel. Az okok, amik miatt ezeket a haverokat kaptam, a túl sok stressz, a kevés pihenés, hogy mindig csak adtam magamból, de vissza keveset kaptam. Elfáradtam. Viszont a másoknak való segíteni akarás olyan szinten van jelen az életemben, hogy nagyon sokszor háttérbe szorítom magam. Hiába jelez a testem...de most már muszáj ráfigyelnem.
Kevesen vagyunk oly szerencsések, hogy időben észleljük testünk vészjelzéseit, és hallgassunk is rá akkor, amikor erre szükség van, megakadályozva talán a nagyobb bajt. Sajnos a legtöbben nem mások, hanem a saját kárunkon tanulunk, mégis remélem, hogy Csilla története elgondolkodásra bír, irányt mutat, és óva int. Muszáj elhinnünk, elfogadnunk a tényt, hogy az élet már nem az, amit nagyanyáink is éltek, a minőségi pihenés jelentősége megnőtt. Nem önzőség törődni magunkkal!
Csilla története, és nevének közlése az engedélyével történt.