A határaim én vagyok.

Autoimmun blog

Autoimmun blog

Béna feleség

Életem betegen

2017. április 13. - JBrigó

Amikor megosztotta velem történetét, ledöbbentem. Munkámból adódóan nap, mint nap hallok, és olvasok arról, milyen borzalmas tettekre képes az ember. Most, mégis sokkolt az együttérzés, megbecsülés hiánya. Mai passzusom is egy bátor, és erős hölgyről szól, kérésére ő "SM nagyi".

3567f2cf0a74e9cedef4e1e8f0f7dfe6.jpg
A kép forrása arra kattintva érhető el.

 

SM nagyi egészségügyi dolgozó. Története fejfájással, akkor már meddőként, megindult tejelválasztással kezdődött. Felkereste akkori szülész orvosát, aki elhajtotta. Nagyi nem adta fel, következő útja már egy privát nőgyógyászhoz vezetett, aki vizsgálat nélkül készítette fel a hipofízis daganatra. Sürgősségi MR vizsgálat eredményeként a 1,5 cm hipofízisen a jóindulatú daganat kb. 1 cm, valamint a fehérállomány mindkét féltekéjében számos sm lésió volt. Amennyire én, és a kedves olvasó is talán összeráncolt szemöldökkel olvassa, úgy SM nagyi is tanácstalanul állt az érthetetlen eredmény előtt. Tisztában volt viszont súlyával, és tudta, nem hallgathatja el családja elől, hogy baj van. Hihetetlenül bátor, felnőtt fiai számára nem volt kérdés, ha kell ápolják, akár pelenkázzák is, ám a szörnyű valóság mért egy utolsó csapást a nőre, három év házasság után.

"A férjem, akiről azt hittem a sok baj után leélem az életem, egyszerűen közölte válni akar,nem szeretne egy béna feleséget,és amíg én kórházba voltam ,hogy bekerüljek egy kettős vakfázisú terápiába, beköltöztette  a szeretőjét az otthonunka, és közölte, a nő fog ápolni ha lebénulok.Nagyon gyorsan el is vált tőlem."

Injekciók sorozata, barátok elfordulása, koponya lékelés lehetősége sem vetette vissza lépteit, Nagyi ment tovább, a számára kijelölt viharos, nehézségekkel kövezett úton. Írni kezdett, amely a mai napig az ő saját terápiája.

"Mikor mélypontra került az életem akkor én az írásba menekültem és az remek terápia lett. Mindenkinek meg kell találnia azt ami boldoggá teszi, nekem az írás. Nagyon nehezen tudtam találkozni a sors társakkal annak ellenére,hogy életem során ápoltam vég stádiumú sm beteget.Ma már más a helyzet, látom mi az én utam.Fiaim felnőtt férfiak élik az életüket,unokám van,csoda dolog. Mindenkinek azt kívánom ne adja fel az én mottóm NEM SM KÉTSÉGBE!"

SM nagyi története mindenki számára tanulságként kell, hogy szolgáljon! Amíg egészségesen rohanunk mókuskerekünkben, nem figyelünk kellően önmagunkra, lelkünkre, minden egyes jó és rossz érzés, esemény megélésére. Problémáink gúzsba kötnek. Tapintatlanul ítélkezünk, megbélyegzünk, és nem vesszük észre a kárt, amit okozunk, pedig választás van! Mindenkinek!
Soraim szereplője is csatát, csatára vív, érte veszteség, temette be ítélkező megjegyzés, mégis feláll minduntalan, sclerosis multiplexszel ébredve minden reggel.
Figyeljünk testünk jelzéseire, ne engedjük, hogy az elfojtás vermébe rekedjünk. Találjuk meg saját terápiánkat, és figyeljünk oda embertársainkra!

 

 

SM nagyi néhány írását is megosztotta velem történetén kívül. Köszönöm neki!

 

szeretettel_nb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://autoimmun.blog.hu/api/trackback/id/tr4012421019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab Erzsébet 2018.02.26. 18:37:52

Szerencsére ellenpélda is akad. Az én férjem annál jobban figyel rám, minél rosszabbul vagyok. Segít,ölel, támogat, és biztonságot ad a bajban is. Hiszen erre esküdtünk fel annak idején. Jóban, rosszban. Kívánok mindenkinek ilyen társat, és gyógyulást a betegségekből. SM nagyinak kitartást, békét, és sok erőt.
süti beállítások módosítása