A határaim én vagyok.

Autoimmun blog

Autoimmun blog

Veszélyes tanácsok

Életem betegen

2019. március 05. - JBrigó

Sokszor írok úgy egy cikket, hogy közben szüntelen motoszkál a fejemben a gondolat, érdemes-e? Megéri-e ülnöm azokon a perceken, órákon, amíg lepötyögöm gondolataim? Célt érnek-e? Most is egy olyan témát vágtam ide fejszémmel, amellyel eddig még nem foglalkoztam, pedig úgy érzem kellene.
Mindig hangoztattam, mennyire fontos egymás támogatása, megértése, az empátia felébresztése magunkban. Emberek vagyunk, tévedünk, hibázunk, ettől szép a tökéletlen életünk. Olykor emlékeztetnünk kell magunkat (betegcsoportokban is, igen) arra, hogy épp oly türelemmel ajándékozzuk meg társainkat, mint amilyet mi is remélünk minden nap.
A mai bejegyzésemben viszont inkább figyelmet ébresztgetnék, és egy olyan témát emelnék ki színes filctollammal, amelyet eddig még nem tettem az oldalon, pedig egyre többször fordul elő az online berkekben.

veszelyes.png

Persze, rögtön az elején leszögezném, mennyire fontos az együttérzés, és a tapasztalatcsere, de semmi esetre sem helyettesíti az orvosi beavatkozást. (Itt most azért ne egy műtétre asszociáljunk!) Előfordulhat, hogy jót akarva próbálunk litániánkkal mankót átnyújtani sorstársunknak egy hozzászólás, vagy privát üzenet formájában. Én is szoktam! Egy-egy odapötyögött mondat löketet adhat, megnyugtathat, tettekre sarkallhat, elgondolkodtathat, tehát telis-tele van jóindulat mellett fogalmazzunk így, hasznossággal.

Mégis, szándék ide vagy oda, benne van a pakliban, hogy többet ártunk. Hajlamosak lehetünk megfeledkezni arról, hogy sokszínűségünk a betegségeknek is tágas teret biztosít, melynek következtében ugyanarra a "haverra" két akár ugyanolyan korú, és nemű beteg teljesen másképp reagálhat! Különbözhet a betegség lefolyása mellett az egyén reakciója is a kezelésekre, gyógymódokra, legyen szó diétáról, mozgásról vagy gyógyszerekről. Éppen ezért zsákutcába küldhetjük társunkat, ronthatunk állapotán, és késleltethetjük következő lépésének megtételét a javulás felé vezető úton!
Meglepő, de találkoztam mind beteg, mind pedig a téma iránt érdeklődő egészséges jóakarókkal is. Nincs kivétel! Csodálatos dolog összefutni az ismeretlen jó szándékával, de sajnos láttam ennek negatív következményeit is. Láttam büszkeségtől megrészegült, önjelölt segítőket, akik indokolatlanul kötötték ebüket ahhoz a bizonyos karóhoz.

Miért írom le mindezt?

 

Szeretném felhívni a figyelmet a fenti veszélyre! Arra, hogy bármelyik oldalon álljunk is, mennyire fontos szem előtt tartanunk, a legjobban látható helyen azt, hogy a genetika is beleszól többek között minden lélegzetvételünkbe. Különbözünk, ezt ne feledjük! Legyünk tanácsot remélő betegek, vagy épp azok, akik szívesen adnak, segítenek szintén diagnózisokkal együtt élőként, legyünk hobbiból a témát kutató egészségesek, akkor sem szabad félretennünk a fent taglalt, ám elfeledett tényeket. Az egészségügy bizonytalan, lápos, sáros, mocskos bugyrai bizalmatlanná tettek minket, teljesen jogosan, eltévedünk, elesünk, és sokszor, jaj, de sokszor még csak együttérző tekintetet sem remélhetünk, tudom! Éppen ezért, nem kellene félretennünk büszkeségünket? Mi értelme versenyre hívni saját tanácsunkat? Sajnos sokszor fordul elő, hogy mi magunk jobban ragaszkodunk saját módszerünkhöz, mint az indokolt lenne, és harcos oroszlánként bizonygatjuk a többiekkel szemben igazunkat, persze feleslegesen.

Mit tegyünk akkor?

 

Adjuk meg legalább a választás jogát, és tartsuk észben azt, hogy a másiknak kell eldöntenie, mit próbál ki, mit fontol meg, sőt, mi több, mi az, amit azonnal elutasít. Ne húzzuk rá erőszakkal véleményünket! Minden embernek, kivétel nélkül szüksége van bármilyen formában is, de együttérzésre, megértésre. A legnagyobb ajándék a törődés, amelyet minden nap adunk ebben a virtuális világban. Arra bíztatok mindenkit, ezt alkalmazza a hétköznapokban, és tekintsen úgy minden emberre az utcán, a boltban a hosszú sorban vesztegelve, a buszon vagy épp az orvosi rendelőnél, hogy neki sem könnyű. Mindenki hatalmas terhet cipel, és ha nem is segíthetünk annak könnyítésében, hozzájárulhatunk egy jobb napjához azzal, ha szabadon engedünk egy mosolyt, kedves szót, vagy csak éppen nem reagálunk a másik kellemetlen megnyilvánulására!
Vajon kinek segítünk ezzel a legtöbbet? Biztos, hogy annak a másik embernek?

sign2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://autoimmun.blog.hu/api/trackback/id/tr5714656859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása