A betegségek nem válogatnak. Nem szörfölnek a neten kulcsszavakon ide-oda botorkálva, hogy vajon ki is az, aki megérdemli társaságukat. Igazságtalanok.
A 28 éves Ágota életvidám volt mindig, szeretett élni, persze ez ma sincs másként. Pozitívan áll minden naphoz, és törekszik meglelni bennük a jót. Nem tudta kiirtani belőle egy új jövevény sem, "akit" RA-nak becéznek. A legtöbben Reumatoid Arthritisként ismerhetjük.

Kép forrása: Pinterest

Azt nem tudom, hogy hogyan lettem beteg, de úgy néz ki, a haver engem választott. Ez azért különleges, kiválasztott vagyok.
A történetem sokkal előrébb kezdődik, mint az RA betegségem. 9 éve kaptam egy nagyon, de nagyon erős tüdőgyulladást, és rengeteget voltam kórházakban, rengeteg gyógyszert kaptam, túlestem két tüdőmosáson, és valahogy helyre jöttem, valamennyire.

Ágota a szokott módon indult el az úton, egy egyszerű vérvizsgálat volt, ami a nő életére vastagon pecsétet nyomott. Egy érték. Egyetlenegy érték, amelyet a Reumatoid Arthritis birtokol. Mit érezhet egy ember, amikor kendőzetlen valójában hallhatja a diagnózist orvosától? Mindannyian másként reagálunk. Ágota - ahogy ő fogalmaz - lelke nagyon fájt, az agya kikapcsolt, nem emlékszik orvosával történt beszélgetésére. Egy ilyen kórmegállapítás változásokkal jár egy cipőben. Ha tudomásul vesszük ennek szükségét. Rajtunk áll, merre indulunk tovább, hiszen egy új haver nem engedi el kezünket. A mi feladatunk olyan megoldások felkutatása, amely enyhíti közelségét, és azokat a tüneteket, amelyek vele járnak.

Nagyon sok változtatásra volt szükség. Ezek a változások, olyanok, hogy ha akarod ha nem, ez van, másképp nem lehet. Például rengeteg konyhai gépet szereztem be, hogy a főzésnél könnyítsem a fizikai terhelést. Bő ruhák, amiket könnyebb felvenni, egy számmal nagyobb cipő, mert amikor dagadt a lábam más nem jön fel rá. A legnagyobb változás 1,5 éve volt. Férjhez mentem és szeretnénk gyereket. A férjem itt élt Rómában, és hozzá költöztem, otthon feladtam munkahelyet és mindent . Nem járok munkába ( amit nehéz volt elfogadni), a fizikai terhelést nem nagyon bírom. A gyerekvállalás miatt elkellet hagyjam a gyógyszereim nagy részét, Hummira injekció, Methotrexát, Plaqueni, ezek az erősebbek. egy fél év amíg a Hummira kiürült a szervezetemből és csak utána lehetett próbálkozni. Még nem ajándékozott meg az élet gyerekkel, de reménykedünk, hogy méltók vagyunk rá.

A nő sosem volt hálás egészségéért, a mozgásért. Miért lett volna? Olyan természetesnek vettük azelőtt, és veszik is sokan, az értékét akkor értettük meg, amikor már elveszítettük. Ágota azóta még hálásabb a körülötte lévő emberekért, szeretteiért, barátaiért. Noha mindig pozitív, a mélypontok őt sem kerülik el. Az ő megoldása az olvasás, amellyel leköti magát, a zene, és az érzései papírra vetése. Miután leírta, elégette. Elengedte, messzire. Ennek ellenére a betegség térdre kényszerítette, mégsem adja fel! A fájdalom ellenére mozog továbbra is, forró fürdőt vesz, és nevet, rengeteget!

A külvilág reakciója változó. A betegségem elején a szüleim nem igazán akarták elhinni. Azt hitték túlreagálom, és kényeskedek. Majd elhívtam magammal az orvoshoz édesapámat, és kertelés nélkül az orvos elmondta, hogy mivel jár ez a betegség. Volt, hogy nagyon beteg voltam és látták mennyire szenvedek, segítettek öltözni, így részesei voltak mindennapok nehézségeinek.

Ágota követendő példa. Története megmutatja, mennyire kell az, hogy pozitívan tekintsünk minden egyes napfelkeltére, ne adjuk fel, és akarjunk tenni, megoldásra lelni. Mindannyian különbözünk, ami neki segít, lehet másnak nem. De a nő megmutatta, képesek lehetünk saját erőnkből kapaszkodókra lelni, ha nyitva tartjuk szemünket.