Ahogy ígértem, jelentkezem, milyen volt a műtétem, az utána következő regenerálódás.
A műtétet megelőző napon elkezdtem a korábban már említett béltisztítást. Annyi csavar volt a dologban, hogy úgy tudtam, reggel 8-ra kell mennem. A koordinátorom jelezte, hogy ez az időpont még változhat, viszont információt nem kaptam csak kb. a 2., vagy 3. jelentkezésemkor. Bizonytalanságomban már megittam az első adag Picoprepet kb. délelőtt 10-kor, illetve délután 15 óra körül a másodikat. (Funfact: Fél 12-kor jött az üzenet, hogy másnap fél 1-re menjek a klinikára.) Mindezzel csupán annyi volt a bajom, hogy aznap ehettem volna kb. délután 1-ig, s elég lett volna csak akkor elkezdeni a kúrát, de ezt a tényt elengedtem, s hősiesen álltam a következő "próbatételeket". Semmi problémám nem is volt - folyadékot vittem be, nemcsak vizet, hanem édes teát, szűrt húsleves levét, illetve szűrt gyümölcslét is, mindenféle "földijót" - addig, amíg a barátom (szerencsétlen) haza nem jött a munkából, s nem szeretett volna enni. Jó fej akartam lenni, s készítettem neki vacsorát: csak úgy csorgott a nyálam az omlettet látva... Kezdtem nyűgös is lenni (12 órája talpon voltam, s nem ettem semmit. Korábban volt erre példa, de az nem kényszerből volt, hanem tudatosan, s akkor tudtam, hogy bármikor ehetek. Azonban most nem erről volt szó.) Kisebb-nagyobb hisztikkel, de túléltem a napot, s izgatottan vártam a műtétem napját.
Aznap már reggel 9-től nem volt szabad folyadékot fogyasztanom. Megérkeztem a klinikára, fél 1-re, felvettek, s mondták, hogy feküdjek le, majd jönnek az orvosok, konzultációra, mindenféle állapotfelmérést elvégezni, várjak türelemmel, kis csúszás van, készüljek fel. Jó gyerek lévén fel is készültem, vittem könyvet, telefont, amit csak lehetett, beszélgettem a szobatársammal, vittem magamnak kabalát is, néha megszorongattam, reménykedve, hogy szerencsét hoz (babonás vagyok, bocsi). Mikor már délután 4 felé kitolták a szobatársam (akit 12-re hívtak), elkezdtem reménykedni, talán sorra kerülhetek, de végül csak fél 5 körül jöttek értem. Addig már eltelt 36 óra étlen, és kicsivel több, mint 6 óra szomjan. Furcsának is tartottam, hogy nem kötöttek be infúziót. Amikor betoltak, felkészítettek, hogy vénásan kapom a bódítót, bekentek betadineval, majd közölték, hogy nemsoká megkapom az altató gázt is, s ha elaludtam, felhelyeznek egy katétert is. A műtét maga kb. 40-45 percet vett igénybe, ahogy toltak ki, csak azt hajtogattam, hogy vegyék ki a katéterem, mert nem akarom, hogy bent legyen. (Világrengető problémák, de legalább mást nem mondtam.) Ezután bejött hozzám a nővérem, aki hozott nekem mindenféle finomságot, és próbált velem beszélgetni, több, kevesebb sikerrel - nem beszéltem össze-vissza tudtommal, csak nagyon fáradt voltam -, azonban csak 18-ig volt látogatás, így nem sokat tölthettünk együtt. (Köszi, csúszás.)
Nemsokkal ezután a doktornő, s az aneszteziológus is benézett hozzánk, érdeklődött az állapotunk felől. Elmondta a doktornő, hogy nálam mindenhol volt endometriózis. A hólyagomon, és a petefészkeimen számos apró csomót láttak, továbbá a beleim hozzá voltak tapadva a méhemhez. A méhem adenomiotikus, ahhoz nem nyúltak. Szerencsére csak II-es stádiumú volt csak az endometriózis, nem kellett szövetet vágni/eltávolítani, csak égetni, így megúsztam a hasi drain-csövet, s csak 3 apró sebbel büszkélkedtem.
Kb. 19 óra környékén megkaptuk a vacsorát, s nyugodtan ihattunk is. Soha nem esett jól még étel, mint akkor. (48 órája nem ettem semmit, ha egy darab falat raktak volna ki elém is megettem volna - nyugi, nem azt kaptam, nagyon finom ételek voltak -.)
A kép vacsora után készült, fáradt tekintetemben látni az elégedettséget: nem vagyok bolond, a fájdalmaim valósak voltak, nekem tényleg endometriózisom van.
Nagyjából 22 óra körül levették a katértert is, ami maga volt a megváltás, jobban tudtam utána már pihenni. (Pozitívum: a szobánkban volt klíma és tv is, ami hozzájárult a pihenéshez. Az estét egy kis Netflixezéssel zártuk. - A magán klinika előnyei...)
Másnap reggel reggeli után elhagyhattuk a klinikát. 10 napos Clexane kúra következett. Pár napig könnyű, nem puffasztó ételeket kellett fogyasztani, majd a műtétet követő 5. napon mentem varratszedésre.
A sebemet Contratubexxel kenem a mai napig, s Bioptron lámpával lámpáztam, hogy szépen gyógyuljanak. A gáz, amivel felfújtak, jó sokáig bennem volt, talán a 4. napra múltak el teljesen a vele kapcsolatos fájdalmaim, s a nehézlégzésem is akkortájt kezdett megszűnni.
A kép a műtét után 1 héttel készült, látszódnak a sebek: Egy a köldökben, egy középen, a bikinivonal felett, és egy jobbra, szintén a bikinivonal felett. Mára már még szebbek, szerencsére, s nem is fájnak.
2 hétig nem nagyon emeltem, s nem is hajolgattam (nem is nagyon bírtam volna, mert azért beszúrt időnként a hasam). Mára már ez nem okoz problémát, de azért még érzem, hogy ha nagyon megterhelem magam.
4 hete műtöttek, s most kezdem azt érezni, hogy teljesen jól vagyok. Szép lassan terhelhetem magam, s elkezdhetek újra mozogni, illetve talán jut egy kis "nyár" is nekem (és mehetek strandolni is).
A műtét követő 1. héten megjött a menstruációm is, sosem gondoltam volna, hogy egy Paramaxxal átvészelem az első napot, a többi napot pedig gyógyszer nélkül. (Ilyen lenne a normális menstruáció?!)
Azóta igyekszem visszaállítani a diétámat is, mert érzem, hogy az sokat ad a javulásomhoz, nem puffadok annyira, többek között.
Az első kontrollon megbeszélem a doktornőmmel a további teendőket, hogy milyen terápiát fog javasolni. Remélem, nyitott az alternatív megoldásokra is.
Úgy érzem, elindultam egy jobb élet felé.
