Nem a diagnózisok határoznak meg, nem azok mutatják meg az embert, azt, hogy mire képes, mik a gyengeségei, és mi az, ami előre viszi, hanem az, ahogy harcol, ahogy hisz, remél, és él.
A diagnózisok csupán olyan leírt, hatalmas terhet rovó, írott szavak, amelyek nem csak nevet adnak szenvedéseinknek, hanem őszinte tanárainkká avanzsálódhatnak, megoldásra kényszerítve minket. Hiszem, hogy az ember ereje végtelen, hiszem azt, hogy csodákra képes, és azt, hogy varázserővel bír. Bizonyíték erre egy nő története, akit kérésére Zsófikának neveztünk el.
Kép forrása: Pinterest
Lássuk, melyek azok a "haverok", amelyek helyet kaptak nála: Hashimoto, 2-es típusú cukorbetegség, súlyos alagút szindróma, gerinccső szűkület, szívizomgyulladásból visszamaradt, károsodott pumpafunkció, hátsófal mozgászavara, öröklött koleszterin probléma. Ezeken kívül a hormontermelő szervek magas tumormarker értékei, illetve mióma miatt eltávolították a méhét, petefészkeit.
Zsófika fiatalkora óta küzdött nőgyógyászati problémával, ám az első vészjósló tünet első gyermeke születését követően kopogtatott nála, ez a hirtelen elmaradt menzesz formájában, 30 kg hízással karöltve. 25 éves volt, amikor idegösszeroppanást kapott, krupp beteg fia miatt (a gyermek 12 évig küzdött a betegséggel, míg meggyógyult!). Egy napon Zsófi összeesett, elájult otthonában. Mentővel azonnal kórházba szállították, ahol újra, és újra elájult, végül kiderült a vegetatív idegrendszerének problémája. Különféle gyógyszerek váltak hű társává, amikkel két év után sikerült szakítania. Aki rákényszerült már arra, hogy különféle erős bogyók simogassák nyelőcsövét, hamis reményeket ébresztve, az tudja, a búcsú tőlük emberfeletti küzdelemmel egyenlő. Zsófikának a gyógyulást a gyógyszerek mellett az önképzés, és a segítő könyvek hozták el (C.G. Jung, Müller Péter, Popper Péter, stb.)
A könyvek, és a motiváció erejével. Közhelyesen csenghet, de a gyermekei, családja, mint ösztönző erő, és a segítő (személyiségfejlesztő) könyvek együttese olyan erős elhatározást ébresztett a nőben, hogy sikerült tünetmentesen elhagyni a pirulákat!
Zsófika kiemelte a család rendkívül fontos szerepét! Bármit mondhatott az orvos, az ahogyan bántak vele, ugyanúgy segítette lépteit az úton. Nem fojtotta el érzéseit, de körültekintően ajándékozta oda őket másoknak, a maga idejében, a megfelelő emberek váltak kiválasztottaivá. Története ugyan folytatásért kiált, ám ez a pár sor is segítő kezet nyújthat, ha észrevesszük a szóközökben megbújó erőt, és csodát. Ha engedjük láttatni az önképzés fontosságát, észrevesszük a tétlenség hiányát, akkor máris kezünkben tartjuk Zsófi szeretettől duzzadó ajándékát!
Amikor belevágtam a jógába, pontosabban elhatároztam, hogy rendszeresen találkozom vele, a havi két alkalmat tűztem ki célul. Az ember - főleg én - hajlamos a halogatásra, így a tervezéssel remek módon tudom ezt kiszorítani a hátrányaimat tartalmazó repertoárból. Viszont úgy alakult, hogy minden porcikám jógáért kiáltott, felrúgva a magam állította szabályt, miszerint kéthetente nyújtózok. Egy szó, mint száz, az első alkalom után egy héttel már ismét mozgáson kaptam magam!
Kép forrása: Pinterest
Őszintén szólva hajlamos vagyok elbátortalanodni, hiszen a korábbi tapasztalataim szerint az edzésért komoly árat fizettem, mindig, így nehezen vetkőzöm le a félelmem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a jógaóra után nincs szükségem pihenésre, de nem mindegy, hogy ez jóleső fáradtság, és teljes akku töltöttséget eredményez, vagy brutális rosszullétet, fájdalmat, mozgásképtelenséget, méghozzá napokra. Szerencsére az eddigi tapasztalataim alapján az első verzió. Nagyon fontos a magunknak szentelt idő, így én azt a napot szánom erre, megmásíthatatlanul! A reggeli óra után a nap hátralevő része a lelkemé, élvezem a jóga jótékony hatását, és hagyom, hogy TÉNYLEG élvezzem is azt! Pihenek, pihenek, és pihenek! Mi a következménye az én esetemben? Fokozatosan enyhül a hátfájásom, a munkahelyi stresszt pont annyira viselem jobban, hogy ne okozzon testi tüneteket. Nyugodtabb vagyok, nemes egyszerűséggel. A kiradírozott, halvány önbizalmamat elkezdte újra felskiccelni, és szeretném hinni, hogy több energiával is megtold.
Viszont egy óra előtti reggel arra ébredtem, hogy valami nincs rendben, és a tünetek arra utaltak, ébredezik bennem a napokban igen nagy népszerűségre szert tevő vírus. Talán képes lettem volna mozogni, talán nem, de ez az a pont volt, amikor döntenem kellett. Hétfőn kezdtem az értágító infúziót, addig kaptam haladékot a gyógyulásra, amire két napom volt. Ezért az óra lemondása mellett döntöttem, és a napot a kúrálásomra fordítottam, gyógyszerek nélkül! Jó döntés volt? Nem tudom, a hangsúly ebben az esetben a testemen volt. A haverok hozta megváltozott helyzetem megtanított arra, hogy figyeljek minden egyes rezdülésére. Sajnálom, hogy korábban ezt a képességet nem tudtam elsajátítani.
Fontos hozzávaló a tökéletes mozgáshoz a kellő személyiségjegyekkel felruházott tanár, ami adott az esetemben. Mivel ez a mozgásforma pedig otthon is művelhető, a kihagyott alkalmat otthon is pótolhattam, annyira, amennyire tudtam. Még mindig ámulatba ejt, hogy a testem sanyargatása helyett, igényeit szem előtt tartva kell ezt tennem, annyira, amennyire akarja, nem annyira, amennyire a határait feszegetve bírja. Óriási különbség!
Elárulok még egy titkot! Szerveink hatékony működéséhez is hozzájárulhat, mint például beleink vagy épp a pajzsmirigyünk. Ha lemaradtál az első randevúmról a jógával, itt olvashatod el.