A határaim én vagyok.

Autoimmun blog

Autoimmun blog

Adj időt magadnak!

2020. február 19. - JBrigó

Tavaly év végén a szünet mellett döntöttem. Úgy véltem ideje letenni a virtuális tollam, és egy kicsit - őszintén - a blog terhét is. Ennek okait, az odavezető dolgokat, eseményeket részletező írás is készült, majd finoman, halkan csuktam be az ajtót.
Szükségem volt időre, lélegezni, figyelni, pihenni. Rendet kellett tennem, szembenéznem az egész, eltelt évvel, és azzal, amit a jövőnek szántam. Szelektáltam!

kismeret.jpg

Az eltelt idő tartogatott számomra jót, és rosszat egyaránt. Új projektbe vágtam bele, éleztem meg sarkait, vonalait, ami a Zoé meséi lett végül. Jelent meg könyvem, ért veszteség, és ugyanakkor öröm. Egy dunaújvárosi meghívás indította el a lavinát, megannyi érzéssel, aminek köszönhetően végül úgy éreztem, ideje felállni, kinyitni újra azt a fent is írt ajtót, és folytatni, menni tovább. Nem lehet vége! A haverok maradnak, nekem is maradnom kell, együtt, veletek!

Egy nagyon fontos dolgot tanultam, amit az évek alatt elfelejtettem: időt adni magamnak! Nevetségesen egyszerűen hangzik, mégsem az! Észre sem vesszük, hogy rohannak a napok, adják a kilincset egymásnak a hetek, a hónapok, míg végül összerogyunk az eltelt év súlya alatt. Velem ez történt. Azt hittem mindenre képes vagyok, mindent elbírok, ugyanúgy. Nem így lett. Az autoimmun betegségek rapszódikus, hisztis haverok, nem lehet velük mindig ugyanúgy sétálni. van, hogy maratont futunk együtt, de megesik, hogy csak lélegzünk. Nem jut erő másra. Megtanultam a leckét, és ráléptem a fékre. Óvatosan! :)
Bízom abban, hogy a kényelmes tempómat ugyanúgy követitek majd, és velem tartotok!

sign2_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://autoimmun.blog.hu/api/trackback/id/tr315481792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naty77 2020.02.20. 10:58:49

Jól nézel ki, jól tetted!!! :)

JBrigó · www.zoemesei.hu 2020.02.20. 14:01:27

@naty77: köszönöm! (bár a fotó 2019.nyári, a kampányhoz készült)
süti beállítások módosítása