Brigó kérésére megosztom veletek én is a saját verziómat arról, hogyan élem meg a "kialakult helyzetet". Ha annyi felest ittam volna, ahányszor ezt az utóbbi szókapcsolatot hallottam/olvastam az elmúlt időszakban, valószínűleg eszméletlen bulin vennék részt épp a toxikológián... Bevallom, volt már néhány olyan pillanat, amikor eljátszottam a gondolattal, hogy bevállalom ezt az emberkísérletet, de aztán persze mindig győzött a józan ész. Így csak egy üveg Lambrusco fogyott eddig, szigorúan az olaszok iránti szolidaritásból, na meg egy kis Irsai, hogy hazait is igyunk...
Következzen hát Judit naplója COVID-19 szempontból:
JANUÁR – a denevér hava
Amikor az első hírek jöttek Kínából, még poénkodtunk azon, hogy lám, mennyire nem jó ötlet kétes higiénés viszonyok között készült kígyólevest meg denevérpörköltet zabálni Egyik vendégem is elutazott Münchenbe családlátogatóba, hiszen a hírek arról szóltak, hogy van ugyan 1-2 fertőzött, de egyértelmű a kínai szál és kezelik a helyzetet.
FEBRUÁR – farsang hava
Egy átdolgozott hónap legvégén szűk baráti körrel utaztunk vidékre farsangolni, még nem is sejtve, hogy mi lesz itt, örülök is nagyon, hogy elmentünk, mert egyelőre nem tudni, mikor lesz ilyesmire újra alkalmunk. Egy másik vendégem és egyben kedves barátom aggódott a rég befizetett izraeli útja miatt, nehogy kútba essen azért, mert az ország lezárja a határait. Nos, ez azóta meg is történt, de csak azután, hogy ő hazatért.
MÁRCIUS – a bakker, erre nem számítottam hava
Izraelből hazatért emberünk önkéntes karanténba vonult, ami akkor még felesleges óvatosságnak tűnt. A kb.ezzel egyidejűleg rövid osztrák síelésből visszaérkező baráti páros odakint a hónap elején még semmit nem tapasztalt és itthon sem jelezte nekik senki, hogy bármi gond lehet. Aztán az események napokon belül durván felgyorsultak: március 11-én a WHO hivatalosan is bejelentette, hogy pandémiával állunk szemben, ekkor már itthon is 13 fertőzöttet regisztráltak és Olaszországból is egyre aggasztóbb hírek érkeztek, a hét végére pedig nálunk is megszületett a döntés, hogy bezárják az iskolákat és egy csomó más létesítményt. Köztük az uszodát is, ahol a párom dolgozik, bizonytalan időre. Mire eljött a nemzeti ünnep, már én is úgy gondoltam, rászólok anyukámra, hogy nincs járkálás, mert az ő korosztályuk esetében ennek a fele sem tréfa... Ekkorra a csoportos edzéseim is vagy megszűntek vagy megállapodtunk arról, hogy átkerülnek az online térbe, és az egyéni edzettjeimmel is folyamatosan ment az egyeztetés, hogy ki jön, ki nem jön, ki van már home office-ban stb. Számunkra napok leforgása alatt lett egzisztenciális válság ebből az egészből, mivel mindketten edzőként dolgozunk, ahol elég szoros testi kontaktban vagyunk emberekkel, ugye... Engem, aki eléggé szeretem kontroll alatt tartani a dolgokat, és amióta vállalkozó lettem, vagyis 2017. ősze óta folyamatosan alkalmazkodom a változó körülményekhez keményebben, mint előtte valaha, lelkileg durván megviselt ez az elmúlt néhány hét. Hallottam a hangokat, hogy ez akár hónapokig is eltarthat, de belül lázadtam, közben persze folyamatosan pörögtek a fejemben a vészforgatókönyvek. Végül március 27-én jött el az a nap, hogy a kijárási korlátozásról szóló rendelet megjelenése egyértelművé tette: átmenetileg bezárom a stúdiómat és kizárólag online edzést tartok a vendégkör azon részének, aki partner ebben. Készültem erre, az eszközök egy részét már korábban szét is osztottam köztük illetve megbeszéltük, kinek mije van otthon arra a nem várt esetre, ami így most bekövetkezett.
Én tehát kis fáziskésésben vagyok mindazokhoz képest, akik már napok, hetek óta otthon vannak. És hogy mik foglalkoztatnak most?
A PISZKOS ANYAGIAK
Azzal, hogy kiderült, legalább részben tudok dolgozni online, sokat enyhült az a fajta félelmem, hogy mégis miből fogunk élni, amíg tart ez az egész illetve kezdettől gondoltam arra is, hogy ha minden kötél szakad, elvállalok bármilyen munkát, amire igény van, kondival bírom. Ahogy sorban jöttek a kormányzati intézkedések hitelmoratóriumról, adómentességről, egyre kevésbé láttam sötéten a helyzetet pénzügyi szempontból. De az első időkben bizony gondolkodás nélkül tarkón vágtam volna a sok "szoba-Coelhót", aki "lassulj le, fordulj befelé, szeretet legyen, az a lényeg" jellegű üzenetekkel okádta tele a közösségi médiát. Lassulnék én, drága barátom, ha nálam is csak annyi lenne a változás, hogy otthonról, pizsiben püfölhetem a laptopot, de hó elején ugyanúgy jön a szokott összeg a bankszámlámra vírus ide vagy oda...
A VÍRUS MAGA
Olyan parám nincs, hogy mi lesz, ha elkapom a betegséget, magamat nem féltem semmitől, Torrentével szólva: ha meg kell b...ódni, akkor meg kell b...ódni, plusz eddig is mindent megtettem az egészségemért, amit tudtam, innentől úgyse nagyon van ráhatásom arra, hogy adott esetben a tünetmentes többséghez tartoznék-e vagy a skála rosszabbik végére kerülnék... Anyukámékért viszont továbbra is annál inkább aggódom, és alig várom, hogy újra megölelhessem őket. Racionális ember lévén olvasom a híreket, kutatom a hitelesnek tűnő forrásokat és úgy egyáltalán folyamatosan tájékozódom, próbálok minél többet megtudni erről az egészről és nem felszállni a pánikvonatra, mert az bizonyosan nem segít. Agyalni viszont bizony szoktam. Egyrészt azon, hogy lehet, rég át is estem ezen az egészen tudtomon kívül, miközben ártatlanul járva-kelve ki tudja, hány embert fertőztem meg... Másrészt pedig azon, hogy amikor azt mondják, vége, biztonságban vagyunk, újra élheti mindenki a megszokott régi kis életét, honnan tudjuk majd, hogy tényleg így van, és nem kezdődik újra az egész? Vajon bízhatunk abban, hogy nem szabadul el újra a kórokozó és söpör végig mindenkin, aki korábban nem került az útjába?
AZ EGYÉB KÖRÜLMÉNYEK ÉS MAGVAS GONDOLATAIM
Tudom, hogy sokan vannak nálam bőven rosszabb helyzetben, egyrészt azok, akik már el is vesztették a munkájukat, megélhetésüket, másrészt azok, akik velem ellentétben nem egy erdő szélén, kertes házban tölthetik ezt az időszakot, hanem mondjuk három gyerek mellett próbálnak nem megőrülni a nyolcadikon és a sort még lehetne folytatni, innen is együttérzésem nekik. Egykori büntetőjogászként egyből eszembe jutottak azok a hangok, hogy "a szabadságvesztés tulajdonképpen nem is büntetés, héderelnek pár évet a mi adónkból, mi ebben olyan szörnyű"? Na, most sajnos mindenki a saját bőrén érezheti, hogy a modern embernek igenis fontos értéke a szabadság és nem olyan jó buli korlátozva, bezárva lenni, még úgy sem, hogy a "cellatársad" nem egy vagy több vadidegen, a mobilod nálad lehet és a napi menüt is magad állíthatod össze... Annyi társadalmi hozadéka biztosan lesz ennek az egésznek, hogy felértékelődik sok minden, amit korábban magától értetődőnek gondoltunk. Bízom benne, hogy velünk marad az együttérzés és a másikra odafigyelés is, amikor járvány nélkül is eszünkbe jut megkérdezni az idős szomszédot, hogy miben segíthetünk és úgy egyáltalán hogy van. Talán a home office is megmarad sok olyan területen, ahol azt most kénytelenek voltak bevezetni és jól vizsgázik, így az eddig elutazgatott idő sokak számára felszabadul, és azt hasznosan tölthetik. Remélem, egészségmegőrzésre is több jut így, csak hogy kicsit hazabeszéljek saját kis világom felé. Az ezirányú edukációt mindenesetre megkezdtem, hiszen napi legalább 2 órát én is nyertem most azzal, hogy nem kell mennem sehová, így nem maradt több kifogásom, hogy miért ne valósítsam meg dédelgetett online terveimet. Ezúton is ajánlom figyelmetekbe "Miniatűr – életmódvlog nem csak járvány idején" című YouTube csatornánkat, ahol office- és home office-beli illetve azon kívüli egészséggel kapcsolatos mindenféle információk, mindennapi hasznos tippek zúdulnak rátok. A tartalom most még minőségibb, mint a forma, mert a videózással, vágással, miegyébbel kapcsolatos skilljeim bizony kőkemény fejlesztésre szorulnak... Hiába, én sem leszek már ugyanolyan, mint azelőtt voltam és a világ sem lesz ugyanolyan, ha ennek egyszer vége...
Mert
EGYSZER VÉGE LESZ ENNEK AZ EGÉSZNEK
, ebbe a gondolatba kapaszkodom kezdettől fogva, ahogy tette azt a családom is pár generációval ezelőtt, amikor az alig 3 éves édesapám egy jászsági tanyán a dédpapa diófa ebédlőasztala alatt hallgatta a világháborús bombázások zaját. Nekik olyan, nekünk emilyen lapokat osztott a történelem, de mi emberek alapvetően túlélésre vagyunk programozva, próbáljatok erőt meríteni ebből! És legfőképpen vigyázzatok egymásra, vigyázzatok magatokra!
