Talán az első tünetektől kezdve, vagy az első, leírt diagnózis óta vágyunk a normális után. Oda, ahol az a bizonyos "AZ előtt" van. 

Amikor még nem voltunk betegek, nem fájt, nem tudtuk, és azt hittük, megtehetünk bármit. Amikor még tervezhettünk, célokat tűzhettünk ki anélkül, hogy a sarokból árgus szemekkel figyelnének arra várva, hogy lecsapjanak.

Átértékelődik ez a fogalom, a szó. Nehéz út, sebekkel telve járjuk be, és érkezünk meg róla. A vége remélhetőleg az elfogadás, és valami sokkal jobb. 

Most viszont megyünk, rendületlenül haladunk, olykor szaladunk, de megesik, hogy egy helyben állunk. Van, hogy egy nagyon mély gödörben találjuk magunkat. Őrjöngve kapaszkodunk régi önmagunkba, próbálva megtartani, magunkhoz szorítani mindazt, ami alkotott minket. Hobbik, szokások, barátok, álmok, kedvencek. Végül, ami nem maradhat, lemorzsolódik. Rajtunk áll, mikor következik be.

Amint letesszük ezt a terhet, megkezdődhet az építkezés. Az új én felemelése, összerakása. Ekkor, ebben a pillanatban egyúttal megteremtjük az új normális jelentését, fogalmát. Innentől nem fog számítani a levedlett múlt, bár a részünk marad. Nem ragaszkodunk hozzá foggal , körömmel, csupán oda tesszük, ahová való. Azoknak a polcoknak egyikén díszeleg, amin minden régi darabjaink is. Ezek kellenek, hogy megmaradjunk annak, akiknek születtünk.

A továbbiakban, az utolsó hajrában megtanulunk együtt élni nem csak a haverokkal. Elsajátítjuk a tervezés, álmodozás  képességét, új hobbikra találunk, barátokra, kedvencekre. 

Amikor elérünk erre az elágazásra, az út már barátságosabb arcát mutatva visz minket tovább. Terheink lesznek, némelyek makacsul maradnak, de mi, ha edződünk - márpedig miért ne edződnénk -, akkor jobban elbírjuk majd őket. Megtanuljuk megbecsülni azt, ami lényeges, megtartani, ami kell, és kizárni azt, ami árt.

Nos, ilyen ez az út. A normális. Fáj, nehéz, nem mozog, elvesz. De végül már nem vágyódunk az "AZ előtt" felé. Azt hiszem akkor érkezünk meg, amikor ez bekövetkezik.

Pajzsmirigy betegként nem idegen a göb kifejezés. Krisztina története is ezzel kezdődött. Mégis, remélve, hogy a blog eljut azokhoz, akik a betegek környezetét képviselik, szeretném első körben bemutatni, mi is az a göb? Az endokrinkozpont.hu oldal ad erre választ:

A pajzsmirigy göbös megbetegedéseire a legtöbb esetben a nyak elülső részén megjelenő duzzanat hívja fel a figyelmet. A göbök azonban nem egyszerűen kozmetikai gondot jelentenek. Az un. meleg göbök pajzsmirigy túlműködést okozhatnak, a hideg göbök pedig a daganatos átalakulás miatt jelentenek potenciális veszélyt. Arról, hogy az elváltozás melyik csoportba sorolandó, az izotópos vizsgálat során bizonyosodhatunk meg.

Krisztina göbjei nem hoztak magukkal semmilyen tünetet annak ellenére, hogy légzési, valamint nyelési nehézséget is tudnak okozni. Mégis olyan diagnózist cipeltek, amely a fiatal nő életét gyökeresen megváltoztatta: follicularis carcinoma, azaz pajzsmirigyrák.

A pajzsmirigy göbömet a háziorvosom vette észre, amikor elmentem hozzá azzal a kéréssel, hogy írjon ki nekem beutalót vérvételre. Ezt azóta is egy belső megérzésnek tartom, mert ha akkor valamiért nem érzek késztetést arra, hogy elmenjek egy nagy laborra és megnézessem a TSH-m is, hogy minden rendben van-e akkor ki tudja mikor derült volna ki a gond. A pajzsmirigy göböm ekkor már látható volt, de én nem vettem észre, mert semmi tünete nem volt. Kis alattomosan ott növekedett bennem anélkül, hogy bármi tünetet produkált volna. A végső diagnózist róla a pajzsmirigy göb eltávolító műtétem szövettanának eredményéből kaptam meg. Ezután pedig egy újabb műtét során eltávolították a teljes pajzsmirigyem.

Szerencsére többségében pozitív tapasztalatokkal zárult kezelése, műtétje, és a gyógyulása az egészségüggyel kapcsolatban. Orvosai, ápolói segítőkészek voltak, támogatták a lányt, aki mellett családja, barátai is fontos tartópillérként állnak a kezdetektől.
Krisztina - sok más beteghez hasonlóan - képes volt profitálni állapotából. Egészségesebben étkezik, és rendszeresen mozog. Emellett ő is felhívja a figyelmet a rendszeres önvizsgálat, és szűrővizsgálatok elvégzésére! Saját blog írásába kezdett, Pajzsmirigy nélkül címmel, ahol megossza nem csak történetét, hanem tapasztalatait, észrevételeit. Szeretettel ajánlom nem csak betegeknek követését, hiszen önmagunk szeretetére, az odafigyelésre kiváló példa lehet mindenki számára!

A minap szembejött velem egy videó, melyen egy filozófus, szent ember a jelenlegi járványügyi helyzetről beszélt és az ok-okozati összefüggéseket fejtegette a vírus kialakulásával kapcsolatban. Érdekes volt végignézni és végighallgatni mindazt a gondolatmenetet, amit a videóban közölt. Az én értelmezésem szerint a kialakult helyzetet arra vezette vissza, hogy bizonyos emberek húst esznek, méghozzá olyan állatok húsát, amit nemcsak, hogy nem szokványos, de tilos is enni, amit tetéz az, hogy együtt is élnek az elfogyasztásra szánt állataikkal. Tágítva ezt a megállapítást, végül kiterjesztette ezt minden olyan emberre is, aki hús fogyaszt. Érdekes elgondolásnak tartottam, amit mondott, vitára érdemesnek vélem, mert nem lehet ennyire élesen okolni a húsfogyasztó embereket azért, mert miattuk terjedt el a vírus.

Tény és való, hogy az állatról emberre terjedt vírus az állatok rossz higiéniás körülmények közötti tartásából, a megfertőződött állatok elfogyasztásából és egyéb negatív körülményekből is származik, de akkor sem okolhatom, azokat, akik húst fogyasztanak. Mert mi van, ha az illető éhezik és nincs más választása? Mi van, ha árvíz volt a területen és nincs semmi étel? Akkor a legközelebbi mozgó dolgot el fogom kapni és megsütöm, hogy megegyem, mert az éhség nagy úr. Mi van ha… Mi van ha…

És igen, gondolhatunk arra, hogy az ember kibírja több napig is, ha nem eszik, és arra is, hogy manapság ilyen körülmények csak az elmaradott országokban lehetnek, de kérem nézzünk körül, és állapítsuk meg, ha akarjuk, természetesen, hogy ezek a körülmények, a rossz higiéniás körülmények itthon is előfordulnak, nem kell ahhoz éhínség, elég csak hajléktalanság és elhanyagoltság. A városokban etetett galambok is ugyan olyan veszélyforrást jelentenek, nem kell ahhoz megegyük őket, hogy vírust terjesszenek. A galambok ettől függetlenül is koszosak.

Szóval, hogy azt állítani, hogy a húsevés az oka a jelenlegi helyzet? Hát, merész! Először is nehéz úgy véleményt megfogalmazni, hogy ne bántsunk meg valakit. Ahhoz, hogy minimálisra csökkentsük a véleményünkkel okozott kárt, ahhoz nagyon választékosan és kedvesen kell fogalmazni. A másik, hogy nem feledkezhetünk el arról a tényről, hogy bárhogy ítélkezünk és véleményt alkotunk, akkor sem fogjuk tudni ismerni a körülményeket, ha épp nálam, nálunk pattan ki az egész esemény. A véletleneknek nagy hatalma van, és persze-persze nincsenek véletlenek, tudom. Vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni és valószínűleg nem is kell.

De, akkor is. Kettős szemüvegen kell az eseményeket nézni. A növények permetezéséből és génmódosításából származó megbetegedéseket senki sem említi. Senki sem mondja azt, hogy azért alakult ki a cöliákia, mert valamikor az őskorban az ember elkezdett gabonát fogyasztani. Abszurd. Nem a húsevés mellett kardoskodok. Csak a kijelentést vonom kérdőre.

Máskülönben pedig, az étkezés mindenkinek az egyéni dolga. Valakit megszólni ezért vagy azért, mert, eszik vagy nem eszik, ugyan az a dolog, amit korábban írtam. Egyéni döntés, egyéni körülmény, egyéni kultúra és egyéni személyiség. A másokra való mutogatás a magunkról való figyelem elterelésének az eszköze valamint, hogy bűnbakot találjak valamire, hogy lenyugtassam magam, nem én voltam. Ennyi erővel visszatérhetünk a boszorkányégetésekhez is, az is hasonló elven működött. Ha valami nem jött össze, akkor már mutogattak, hogy Ő a hibás, igen Ő. Égessük meg…

Igen, kicsit erős példa, de nem jutott eszembe hirtelen más a mutogatásra. Egyet értek azzal, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, kifejezéshez. Azonban nem véletlenül van az a mondás, hogy gondolkozz mielőtt megszólalsz. Nem kell híres szent szövegekből idézni és az igazamat állítani úgy, hogy közben mindenki mást okolok, csak önmagamat nem. Mindenki bűnös, aki cinkos. Szóval, amint kényelmesen hátra dőlünk és a körmeinkkel mutogatni kezdünk, azután ne csodálkozzunk, ha mások is elkezdik ezt csak épp valami egyéb ürügy miatt visszamutatnak ránk. Amíg ezt a politikát folytatjuk, addig csak körbe-körbe csináljuk.

Most szerintem az elsődleges feladat, hogy kitartsunk a szobafogságunkban, megoldást keressünk a helyzetünkre és a jövőnkre. Arra, hogy ez után az esemény után jobb dolgokat alkossunk, jobban odafigyeljünk egymásra. Egyszerűen csak jobbak legyünk.

Eszter