A határaim én vagyok.

Autoimmun blog

Autoimmun blog

Lady Gaga

Híres betegek

2018. május 27. - JBrigó

Öt évvel ezelőtt tört meg a csend. Egészen addig egy ultravagány, gyönyörű, és erős énekesnőt láthattunk, ő Lady Gaga. Turnéja során kényszerült lemondani több koncertet, melynek oka betegsége, a fibromyalgia volt.

lady_gaga_main_grade_6400_v5.jpgKép forrása: simplecore.intel.com

Van, akit zenéje, esetleg épp extrém stílusa ragad meg, de előfordulhat, hogy mindez távol áll tőlünk. Bárhogy vélekedjünk is róla, kitartásával, tenni akarásával mindannyiónk számára szolgálhat példával. Őszintén szólva az első gondolatom - mint talán sokaknak - az volt, amikor róla, és az ő "haverjáról" olvastam, hogy mennyivel könnyebb dolga lehet, amikor a tünetek enyhítéséről, új kezelési módok felkutatásáról van szó, hiszen lássuk be, az anyagi feltételei adottak a küzdelemhez. Amiért megfogott ez az egész sztori vele kapcsolatban, az őszintesége.

"Segíteni szeretnék, felhívni a figyelmet a tudatosságra, és összehozni azokat, akik ugyanebben szenvednek. Imádkozom, hogy egyre több, és több ember jöjjön elő, hogy mi mindannyian megoszthassuk mi az, ami segít vagy éppen árt, és így segítsünk egymásnak."

Azt hiszem ez a segíteni akarás is hozzájárult ahhoz, hogy Lady Gaga elkészítse a Five Foot Two című dokumentumfilmjét, amely a nő hétköznapjait mutatja be. A filmben nem rejti véka alá a betegségét, annak kínzó mivoltát, láthatjuk benne érzelmi hullámvölgyeit, amely amellett, hogy valóságossá teszi a fibromyalgiát, hétköznapivá alkotja szemünkben az énekesnőt is. Olyannyira igazzá válhat, akár rajongunk érte, akár nem, hogy talán megértjük a betegség minkét arcát. Azt, amikor tündököl gazdája, hiszen megannyi autoimmun betegséghez hasonlóan a fibromyalgia sem láttatja betegnek az embert, és van a másik oldala, amikor a tünetek kínozzák egész testét, komoly szenvedésbe taszítva.

Lady Gaga üzenete mindenki számára erővel kell, hogy bírjon. Össze kell tartanunk, segítve egymást, türelemmel, szeretettel, megértéssel, akár a betegek, akár az egészségesek csoportjába tartozzunk.

sign2.jpg

 

Ha a szemembe néztek, vajon mit láttok? Ott ül a szememben az a reggeli küzdelem, hogy lépjek, lélegezzek? Integet a pupillámból az a vágyódás, hogy a napsütésnek átadjam magam, de ehelyett a kanapé birtokol? Nem, ugye? Fontos észrevennünk a láthatatlan dolgokat ráncainkban, hajszálainkban, legyünk betegek vagy sem. Az élet senkit sem kímél, futószalagin gyártja nekünk az akadályokat, nekünk pedig ugranunk kell! Legyünk a remény a pillangó szárnycsapásában, amiben megszületik a tolerancia, erre a zord világra. #mondokvalamit #tolerancia #ahaverokésén #légytoleráns #mindenkiküzd #pupillámbanavágyódás #napsütés #éljenajóidő

32149008_195279001099836_7323796134562889728_n.jpg_640x640

ahaverokesen_blog készítette ezt a képet.

Magányos zsibbadás

Életem betegen

Amikor leülök (valójában fekszem) cikket írni, az első mondatot, ami eszembe jut, azonnal írom. Ez indít el, és visz tovább. Ez ma nem így történt. Az első frázis, ami helyet foglalt bennem az volt, hogy igazságtalan írás következik. Nem miattam, az élet miatt. Szavakat formálok most, egy csupán 19 éves lányról, ő Dóra.

0c215adcf8c7d7fbee947a5f4bf10722.jpgKép forrása: Pinterest

A cselekmény október végi reggelen kezdődött, zsibbadással indult. Dóri arra gondolt, mit először most azt hiszem mindenki, hogy simán elfeküdte az elgémberedt kezét, ám amikor ez fél óra után sem múlt el, gyanússá vált ugyan a lánynak, mégsem kerített nagy feneket neki. Ugyan már, hiszen csak egy zsibbadás, nem igaz? Ahogy az idő egyre kövérebbre duzzadt, Dóri keze egyre gyakrabban vált érzéketlenné, és ápolónőként képtelenné vált 2-3 oldal leírására anélkül, hogy ez a tünet vissza ne térjen. Januárra a zsibbadás magányossá vált, így jött vele a görcs, és a merevség, utánfutójuk a fájdalom volt, megnehezítve a lány reggeli elindulását. Egyre inkább felölelték reggeleit, ami miatt korábban kellett működésre kényszeríteni ébresztőóráját. Ekkor született meg az orvos látogatásának gondolata. A szenvedés addigra nem enyhült, végül a különböző vizsgálatok sorozata igazolta, hogy a felelős nem más, mint egy autoimmun betegség, ami a Rheumatoid Arthritis (RA).

Az rémlik csak, hogy a torkomon a nagy gombóc, próbálok nem sírni, és nézek ki az ablakon, nem figyelek senkire, és semmire, csak arra, hogy milyen szépen süt a Nap! Nem akartam magamat ott tudni, nem akartam hinni a fülemnek, nem akartam anyámra ránézni, mert tudtam jól, hogy ez neki mennyire fáj, hogy beteg a gyereke. Elképzeltem magam egy szép helyen, egy tenger mellett, és azt mondogattam magamnak, hogy ez nem velem történik.

Dóra szerencsés ennek ellenére, hiszen családja, akkori kollégái nagyon jól fogadták betegségét, segítették, támogatták őt. Azóta kettővel több haverral él együtt, Sjörgen és Raynaud szindrómával, de ennek ellenére azon munkálkodik, hatalmas bátorságról tanúbizonyságot téve, hogy csökkentse a lehető legjobban betegségtudatát. Elhagyta a vörös húsokat, a mélypontokon amolyan "Grincsként" lendül túl, viszonylag gyorsan. Szereti, hogy nem látszanak rajta a betegségek, nem veri nagy dobra, és úgy gondolja, az a legjobb, ha ez így is marad.

A fiatal lány története jól mutatja, erő, kitartás, és bátorság együtt mennyire jó barátok, általuk mikre lehetünk képesek, kortól függetlenül! Dóri azóta munkahelyet váltott, új városba költözött, és köszöni szépen, jól van. Megállhatunk olykor sajnálni magunkat, a lényeg, hogy a kitűzött céljaink ne bújhassanak el előlünk.

 

sign.jpg


 

 

 

süti beállítások módosítása