Könnyű hangzatos ígéreteket tenni, főleg magunknak, talán kicsit becsípve, csinosan kiöltözve Szilveszter éjjel, ám amikor annak betartására kerül a sor, megingunk, azonnal vagy késlekedve, de feladjuk. Ma reggel a rádiót is foglalkoztatta ez a vicces tény, és az, hogy első helyen szerepel a fogadalmak rangsorában a mozgás. Kígyóznak a sorok az edzőtermek előtt, amik az idő előrehaladtával jócskán megcsappannak, talán el is tűnnek.

Sosem voltam az a fogadkozós típus, legalábbis nem kötöttem az Újévhez, ezért úgy döntöttem - kicsit a tudat alattim unszolására - hogy kipróbálom, milyen is ez. Ide kattintva olvashatóak azok a bejegyzések, amelyek a mozgás témakörében íródtak tavaly, a sorozat Az én mércém nevet kapta.
Rendkívül nagy kihívás volt visszatérni (legalábbis megpróbálni) a mozgáshoz, hiszen a testem cseppet sem a régi, és teljesen kifordulva önmagából, másképp reagál az intenzív edzésre, hiába a fokozatosság elve. Túl vagyok egy mélyponton, ami a kezdeti sikert követte, ugyanis azt az állapotot nem sikerült azóta sem elérnem. Végül kiderült ennek oka, de ez egy másik történet. Akkor mit és hogyan fogadtam meg?

Kép forrása: Pinterest

Hosszú ideje kacérkodom a jógával, többször vágta arcomba az internet is, hogy mennyire jótékony hatással bír a stresszre, azaz annak kezelésében mennyit segít, javítja a testtartást, ami, mint ülőmunkát végzőnek, igencsak rám férne. Ezen kívül gyakorlatilag a test működését is támogatja, nem beszélve az önbizalom tuningolásáról. Szóval tudtam, kell nekem! Otthon nekileselkedtem, ám hiányzott a húzóerő, és képtelen voltam birokra kelni az önmagam elé támasztott elvárásokkal. Végül valahogy úgy hozta a sors, hogy az ünnepek okozta álmatlanságtól szenvedve, egy késő este, derült égből valami mozgásra késztette a kezem, olyannyira, hogy érdeklődő üzenetet írt az egyik kiszemelt jógateremnek. Ez még semmi! Szinte azonnal választ is kaptam, így a lelkesedés már nem tudott elkerülni.

Egy szó, mint száz, az új év első szombatját jógával kezdtem. Magánórát választottam, számomra ez az ideális. Az oktató nyitott, kedves volt, a betegségeim átbeszélésével kezdtük az órát. Annak ellenére, hogy kerek három éve nem edzettem (leszámítva a túrázást, és a korábbi próbálkozásaim), nem akartam meghalni, nem kapkodtam levegőért vagy fohászkodtam Istenhez szabadulásért. A legfontosabb pedig, amiért maradni is szándékozom emellett a mozgásforma mellett az az, hogy nincs szükség a határaim feszegetésére, szenvedésre, erőlködésre. A testem, és a lelkem a saját tempójában fejlődhet!

Tény, és való, aznap már nem sokra voltam használható, de úgy gondolom autoimmun nyavalyák gardedámja mellett, ilyenkor nem is kell másra időt szakítani, mint pihenésre a nap hátralevő részében. Másnapra már kiadós izomláznak lettem boldog gazdája, nem is gondolná az ember, milyen helyeken lehetséges ez! :)
A jóga nem vett el tőlem semmit, pusztán adott! Másnap is ugyanannyira ölelte lelkemet, és számított az, hogy megtettem azt a lépést, amit elterveztem, hozzájárultam a testem, lelkem jólétéhez. Hihetetlen módon nyugodtabban telnek az órák, a fel-felbukkanó fájdalmakat, nyűgöket is más fényben megvilágítva látom. Kicsit azt hiszem üzemanyagot kaptam tőle.
Meddig marad így? Kíváncsian várom, mindenesetre fogadom, hogy idén, rendszeresen jógázom!

Az utolsó levegővételemmel még elvégeztem az utolsó simításokat, ezért a blog elcsendesült, arra kellett koncentrálnom, amit hónapok óta terveztem, szerveztem, és ezzel összhangban irányítanom kellett a testemet is. Vicces, hiszen néha komolyan úgy vezetem, mintha neves pilóta lennék, az a fajta, aki berepül lazán a halálcsillagba, felrobbantani azt, máskor viszont rozsdás ócskavasként szuperálok, az átmenet természetesen nem létezik vagy csak a horizont rejtegeti, és természetesen mind két verzióm imádja a meglepetés erejét.

A váratlan fordulatot ennek ellenére megpróbáltam késleltetni, csökkenteni, így a szorgos teendőim közepette sokszor tartottam rövidebb szüneteket. Minél többet voltam egy huzamban talpon, annál több pihenőre volt szükség. Igaz, hintámon mindig lökött egyet az ünnep iránti lelkesedés, amely remekül bizonyította azt a teóriát, miszerint a dolgokon sokat dob az ember lelkiállapota. No, persze mondani könnyű, hogy ne a világot gyűlöljük olykor az elfuserált immunrendszerünkért, és a klisé, miszerint a pozitív gondolatnak ereje csodákra képes csak ront a helyzeten. A közhelyekben van valami megmagyarázhatatlanul idegesítő dolog.

A mi karácsonyfánk

Egy szó, mint száz, túléltem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem kellett komolyan figyelnem magamra, de akkor is, ha azt állítanám, hogy komoly energiabefektetés árán. Tanárom volt az idei karácsony, hiszen ráébresztett fontos dolgokra.
Szem előtt kell tartanunk, nekünk mi a jó, hiszen rajtunk kívül ezt, a lehető legjobban más képtelen megtenni. Egész egyszerűen lehetetlen. Annyi pihenést kell beiktatni, amennyi csak szükséges, és ha ez azt jelenti, hogy a konyha éli a saját életét, mi pedig melegítjük az ágyat egész nap, akkor ezt kell tennünk. Figyelnünk kell, észrevenni, mit jelez a testünk, hiszen ha figyelmen kívül hagyjuk (akár más, akár a magunk kedvéért), ennek az árát úgyis megfizetjük.

Keressünk olyan hobbit, kikapcsolódási formát, tevékenységet, ami passzol ránk, méghozzá tökéletesen! Segíthet testileg, lelkileg egyaránt! Nekem bevált, rengeteget jelentett az ünnep, az ajándékozás iránti lelkesedés. Ez nem jelenti persze azt, hogy az ellenkezője nem segíthet, csupán mindenkinek kutatnia kell a saját rajongását. Létezik kiskapu is, nekem ezt Heléna nyitja.

Összességében úgy telt el az ünnep, ahogy azt szerettem volna, és a testem is meghálálta a vele való törődést. Jövőre sem teszek másképp. Ha különleges alkalomra készülünk, íme pár tanács, összefoglalva:

1. Tervezzünk előre, írjuk össze teendőinket, terveinket.
2. Osszuk el a feladatokat egész napra, hetekre, ne egyszerre akarjunk túl lenni rajtuk!
3. Pihenjünk, többször keveset, de leginkább annyit, amennyit testünk megkíván tőlünk. Figyeljünk a jelzéseire!

Természetesen a lista csak bővülhet annak fényében, hogy milyen betegséggel, illetve betegségekkel küzdünk, ám a célunk mindig ugyanaz legyen, törődni önmagunkkal.

A cikkben található képek saját illusztrációk, melyekre a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

Ha a cikk túlzott izgalomól, lelkesedésről, rajongásról tanúskodik, elnézést kérek, igyekszem visszafogni "karácsony imádatom", ami valljuk be, nagy valószínűséggel ruház fel némi szupererővel, hogy azt hazudhassam magamnak, bírom még. Tény, estére az illúzió elillan, de reggel valahogy mégis felkerül a szemem elé a kaleidoszkóp, ami elvarázsol.

Kép forrása: Tumblr

Rajongás ide vagy oda, ha nem szeretném az ünnepi készülődést kihagyva, vagy félretéve ágyban tölteni, és sajnálni magam, azon imádkozni, hogy túléljem a karácsonyt, akkor tervezni egész egyszerűen muszáj! Igaz, nekem ez nem esik nehezemre, ám mégis, ha valaki nem találhat ilyen ismertetőjegyet pakkjában, nos annak remélem nagy segítség lehet a cikkem, ugyanis megsúgom, mi az én titkom, ami megoldást nyújt számomra testileg, lelkileg, és anyagilag is.

1. Tervezés

Minél előbb kezdjük el, annál jobb! Azzal, hogy elegendő időt adunk magunknak, elkerülhetünk jókora, nyakunkba szakadó stresszt, variálhatunk, álmodozhatunk kedvünkre, felkészülve minden eshetőségre. Általában nálam ez az időszak szeptemberrel kezdődik. Kis noteszban a családot sorba szedve gyűjtöm össze a folyamatosan eszembe jutó, velem szembejövő ajándék lehetőségeket. Ezek az opciók általában váratlanul bukkannak fel egy kirakatban, Facebook hirdetésben vagy üzletben, így a noteszt a táskámban hordva mindig lehetőségem van feljegyezni az ötleteket. Fontos, hogy ennél a résznél ne vegyük számításba az anyagi hátteret, ha ezen görcsölünk, csak belezavarodunk, és kizárjuk annak lehetőségét, hogy egyik ötletből szülessen újabb, akár költséghatékonyabb megoldással. Ha nincs konkrét ötletünk, szűkíthetjük a kört érdeklődési kör megadásával, így támpontot adva későbbiekre magunknak.

2. Anyagi háttér

Meg kell adnunk, kire, mennyit szándékozunk költeni, ennek fényében pedig eltudjuk végül dönteni, melyik ajándék az, ami megfelelő lehet majd a fa alá. Erre októbernél előbb nem szoktam időt szentelni, ekkor viszont már financiális szempontból konkrét tervvel rendelkezem, letisztázzuk párommal közösen az értékhatárt, majd eldöntjük, adott hónapban kinek vásárolunk. Igen, nem egyszerre költünk pénzt, így biztosan nem verjük magunkat adósságba véletlenül sem.

3. Novemberi pislogás

Ez a hónap mindig egy minutum alatt eltelik, amellett, hogy a soron következő családtag ajándékát vásároljuk meg, elkezdem beszerezni az új, ünnepi dekoráció hozzávalóit. Fanatikus vagyok, megmondtam! :) Emellett ekkor már kész tervvel rendelkezem az ajándékok csomagolását illetően, nem lehet minden évben papírszatyor! Vagy talán mégis?

4. Utolsó simítások, és a házimunka

December beköszöntével lelkem holdudvarán már mézeskalácsok táncolnak, narancsillatban pompázik, giccsesen feldíszítve csillogó fényfüzérekkel, ám figyelmem még itt sem lankadhat, hiszen a fennmaradó ajándékok megvásárlása mellett elérkezik az idő a házimunka megtervezésére. Én mindig listát állítok össze a teendőkből, ahogy a tervezett menüsort is előre összeállítom, ami nagy segítség később a bevásárlásnál. Fontos, hogy az otthoni teendőket osszuk el több napra, ne akarjuk azonnal megváltani a világot. Én minden évben a bejgliket és a szaloncukrokat (mindenmentesen) megrendelés útján szerzem be, ezzel is megkurtítva feladataim sorát. Kérjünk segítséget, és ha nem jut időnk például az ablakpucolásra, akkor azt fogadjuk el! Folyamatosan ügyeljünk a rendszeres pihenésre, hiszen legfontosabb az, hogy állapotunkhoz mérten szeretetben, boldogan tölthessük el az ünnepi időszakot.

Kép forrása: We heart it

Abban az esetben, hogyha eddig nem sikerült tervezni, ne gondoljuk azt, hogy már késő, a fennmaradó napra is eloszthatjuk feladatainkat. Ingyenes, nyomtatható minta a weboldalról ide kattintva letölthető.

Kellemes ünnepeket kívánok! Szeretettel: