Pajzsmirigy betegként nem idegen a göb kifejezés. Krisztina története is ezzel kezdődött. Mégis, remélve, hogy a blog eljut azokhoz, akik a betegek környezetét képviselik, szeretném első körben bemutatni, mi is az a göb? Az endokrinkozpont.hu oldal ad erre választ:

A pajzsmirigy göbös megbetegedéseire a legtöbb esetben a nyak elülső részén megjelenő duzzanat hívja fel a figyelmet. A göbök azonban nem egyszerűen kozmetikai gondot jelentenek. Az un. meleg göbök pajzsmirigy túlműködést okozhatnak, a hideg göbök pedig a daganatos átalakulás miatt jelentenek potenciális veszélyt. Arról, hogy az elváltozás melyik csoportba sorolandó, az izotópos vizsgálat során bizonyosodhatunk meg.

Krisztina göbjei nem hoztak magukkal semmilyen tünetet annak ellenére, hogy légzési, valamint nyelési nehézséget is tudnak okozni. Mégis olyan diagnózist cipeltek, amely a fiatal nő életét gyökeresen megváltoztatta: follicularis carcinoma, azaz pajzsmirigyrák.

A pajzsmirigy göbömet a háziorvosom vette észre, amikor elmentem hozzá azzal a kéréssel, hogy írjon ki nekem beutalót vérvételre. Ezt azóta is egy belső megérzésnek tartom, mert ha akkor valamiért nem érzek késztetést arra, hogy elmenjek egy nagy laborra és megnézessem a TSH-m is, hogy minden rendben van-e akkor ki tudja mikor derült volna ki a gond. A pajzsmirigy göböm ekkor már látható volt, de én nem vettem észre, mert semmi tünete nem volt. Kis alattomosan ott növekedett bennem anélkül, hogy bármi tünetet produkált volna. A végső diagnózist róla a pajzsmirigy göb eltávolító műtétem szövettanának eredményéből kaptam meg. Ezután pedig egy újabb műtét során eltávolították a teljes pajzsmirigyem.

Szerencsére többségében pozitív tapasztalatokkal zárult kezelése, műtétje, és a gyógyulása az egészségüggyel kapcsolatban. Orvosai, ápolói segítőkészek voltak, támogatták a lányt, aki mellett családja, barátai is fontos tartópillérként állnak a kezdetektől.
Krisztina - sok más beteghez hasonlóan - képes volt profitálni állapotából. Egészségesebben étkezik, és rendszeresen mozog. Emellett ő is felhívja a figyelmet a rendszeres önvizsgálat, és szűrővizsgálatok elvégzésére! Saját blog írásába kezdett, Pajzsmirigy nélkül címmel, ahol megossza nem csak történetét, hanem tapasztalatait, észrevételeit. Szeretettel ajánlom nem csak betegeknek követését, hiszen önmagunk szeretetére, az odafigyelésre kiváló példa lehet mindenki számára!

A minap szembejött velem egy videó, melyen egy filozófus, szent ember a jelenlegi járványügyi helyzetről beszélt és az ok-okozati összefüggéseket fejtegette a vírus kialakulásával kapcsolatban. Érdekes volt végignézni és végighallgatni mindazt a gondolatmenetet, amit a videóban közölt. Az én értelmezésem szerint a kialakult helyzetet arra vezette vissza, hogy bizonyos emberek húst esznek, méghozzá olyan állatok húsát, amit nemcsak, hogy nem szokványos, de tilos is enni, amit tetéz az, hogy együtt is élnek az elfogyasztásra szánt állataikkal. Tágítva ezt a megállapítást, végül kiterjesztette ezt minden olyan emberre is, aki hús fogyaszt. Érdekes elgondolásnak tartottam, amit mondott, vitára érdemesnek vélem, mert nem lehet ennyire élesen okolni a húsfogyasztó embereket azért, mert miattuk terjedt el a vírus.

Tény és való, hogy az állatról emberre terjedt vírus az állatok rossz higiéniás körülmények közötti tartásából, a megfertőződött állatok elfogyasztásából és egyéb negatív körülményekből is származik, de akkor sem okolhatom, azokat, akik húst fogyasztanak. Mert mi van, ha az illető éhezik és nincs más választása? Mi van, ha árvíz volt a területen és nincs semmi étel? Akkor a legközelebbi mozgó dolgot el fogom kapni és megsütöm, hogy megegyem, mert az éhség nagy úr. Mi van ha… Mi van ha…

És igen, gondolhatunk arra, hogy az ember kibírja több napig is, ha nem eszik, és arra is, hogy manapság ilyen körülmények csak az elmaradott országokban lehetnek, de kérem nézzünk körül, és állapítsuk meg, ha akarjuk, természetesen, hogy ezek a körülmények, a rossz higiéniás körülmények itthon is előfordulnak, nem kell ahhoz éhínség, elég csak hajléktalanság és elhanyagoltság. A városokban etetett galambok is ugyan olyan veszélyforrást jelentenek, nem kell ahhoz megegyük őket, hogy vírust terjesszenek. A galambok ettől függetlenül is koszosak.

Szóval, hogy azt állítani, hogy a húsevés az oka a jelenlegi helyzet? Hát, merész! Először is nehéz úgy véleményt megfogalmazni, hogy ne bántsunk meg valakit. Ahhoz, hogy minimálisra csökkentsük a véleményünkkel okozott kárt, ahhoz nagyon választékosan és kedvesen kell fogalmazni. A másik, hogy nem feledkezhetünk el arról a tényről, hogy bárhogy ítélkezünk és véleményt alkotunk, akkor sem fogjuk tudni ismerni a körülményeket, ha épp nálam, nálunk pattan ki az egész esemény. A véletleneknek nagy hatalma van, és persze-persze nincsenek véletlenek, tudom. Vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni és valószínűleg nem is kell.

De, akkor is. Kettős szemüvegen kell az eseményeket nézni. A növények permetezéséből és génmódosításából származó megbetegedéseket senki sem említi. Senki sem mondja azt, hogy azért alakult ki a cöliákia, mert valamikor az őskorban az ember elkezdett gabonát fogyasztani. Abszurd. Nem a húsevés mellett kardoskodok. Csak a kijelentést vonom kérdőre.

Máskülönben pedig, az étkezés mindenkinek az egyéni dolga. Valakit megszólni ezért vagy azért, mert, eszik vagy nem eszik, ugyan az a dolog, amit korábban írtam. Egyéni döntés, egyéni körülmény, egyéni kultúra és egyéni személyiség. A másokra való mutogatás a magunkról való figyelem elterelésének az eszköze valamint, hogy bűnbakot találjak valamire, hogy lenyugtassam magam, nem én voltam. Ennyi erővel visszatérhetünk a boszorkányégetésekhez is, az is hasonló elven működött. Ha valami nem jött össze, akkor már mutogattak, hogy Ő a hibás, igen Ő. Égessük meg…

Igen, kicsit erős példa, de nem jutott eszembe hirtelen más a mutogatásra. Egyet értek azzal, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, kifejezéshez. Azonban nem véletlenül van az a mondás, hogy gondolkozz mielőtt megszólalsz. Nem kell híres szent szövegekből idézni és az igazamat állítani úgy, hogy közben mindenki mást okolok, csak önmagamat nem. Mindenki bűnös, aki cinkos. Szóval, amint kényelmesen hátra dőlünk és a körmeinkkel mutogatni kezdünk, azután ne csodálkozzunk, ha mások is elkezdik ezt csak épp valami egyéb ürügy miatt visszamutatnak ránk. Amíg ezt a politikát folytatjuk, addig csak körbe-körbe csináljuk.

Most szerintem az elsődleges feladat, hogy kitartsunk a szobafogságunkban, megoldást keressünk a helyzetünkre és a jövőnkre. Arra, hogy ez után az esemény után jobb dolgokat alkossunk, jobban odafigyeljünk egymásra. Egyszerűen csak jobbak legyünk.

Eszter

Brigó kérésére megosztom veletek én is a saját verziómat arról, hogyan élem meg a "kialakult helyzetet". Ha annyi felest ittam volna, ahányszor ezt az utóbbi szókapcsolatot hallottam/olvastam az elmúlt időszakban, valószínűleg eszméletlen bulin vennék részt épp a toxikológián... Bevallom, volt már néhány olyan pillanat, amikor eljátszottam a gondolattal, hogy bevállalom ezt az emberkísérletet, de aztán persze mindig győzött a józan ész. Így csak egy üveg Lambrusco fogyott eddig, szigorúan az olaszok iránti szolidaritásból, na meg egy kis Irsai, hogy hazait is igyunk...

Következzen hát Judit naplója COVID-19 szempontból:

JANUÁR – a denevér hava

Amikor az első hírek jöttek Kínából, még poénkodtunk azon, hogy lám, mennyire nem jó ötlet kétes higiénés viszonyok között készült kígyólevest meg denevérpörköltet zabálni Egyik vendégem is elutazott Münchenbe családlátogatóba, hiszen a hírek arról szóltak, hogy van ugyan 1-2 fertőzött, de egyértelmű a kínai szál és kezelik a helyzetet.

FEBRUÁR – farsang hava

Egy átdolgozott hónap legvégén szűk baráti körrel utaztunk vidékre farsangolni, még nem is sejtve, hogy mi lesz itt, örülök is nagyon, hogy elmentünk, mert egyelőre nem tudni, mikor lesz ilyesmire újra alkalmunk. Egy másik vendégem és egyben kedves barátom aggódott a rég befizetett izraeli útja miatt, nehogy kútba essen azért, mert az ország lezárja a határait. Nos, ez azóta meg is történt, de csak azután, hogy ő hazatért.

MÁRCIUS – a bakker, erre nem számítottam hava

Izraelből hazatért emberünk önkéntes karanténba vonult, ami akkor még felesleges óvatosságnak tűnt. A kb.ezzel egyidejűleg rövid osztrák síelésből visszaérkező baráti páros odakint a hónap elején még semmit nem tapasztalt és itthon sem jelezte nekik senki, hogy bármi gond lehet. Aztán az események napokon belül durván felgyorsultak: március 11-én a WHO hivatalosan is bejelentette, hogy pandémiával állunk szemben, ekkor már itthon is 13 fertőzöttet regisztráltak és Olaszországból is egyre aggasztóbb hírek érkeztek, a hét végére pedig nálunk is megszületett a döntés, hogy bezárják az iskolákat és egy csomó más létesítményt. Köztük az uszodát is, ahol a párom dolgozik, bizonytalan időre. Mire eljött a nemzeti ünnep, már én is úgy gondoltam, rászólok anyukámra, hogy nincs járkálás, mert az ő korosztályuk esetében ennek a fele sem tréfa... Ekkorra a csoportos edzéseim is vagy megszűntek vagy megállapodtunk arról, hogy átkerülnek az online térbe, és az egyéni edzettjeimmel is folyamatosan ment az egyeztetés, hogy ki jön, ki nem jön, ki van már home office-ban stb. Számunkra napok leforgása alatt lett egzisztenciális válság ebből az egészből, mivel mindketten edzőként dolgozunk, ahol elég szoros testi kontaktban vagyunk emberekkel, ugye... Engem, aki eléggé szeretem kontroll alatt tartani a dolgokat, és amióta vállalkozó lettem, vagyis 2017. ősze óta folyamatosan alkalmazkodom a változó körülményekhez keményebben, mint előtte valaha, lelkileg durván megviselt ez az elmúlt néhány hét. Hallottam a hangokat, hogy ez akár hónapokig is eltarthat, de belül lázadtam, közben persze folyamatosan pörögtek a fejemben a vészforgatókönyvek. Végül március 27-én jött el az a nap, hogy a kijárási korlátozásról szóló rendelet megjelenése egyértelművé tette: átmenetileg bezárom a stúdiómat és kizárólag online edzést tartok a vendégkör azon részének, aki partner ebben. Készültem erre, az eszközök egy részét már korábban szét is osztottam köztük illetve megbeszéltük, kinek mije van otthon arra a nem várt esetre, ami így most bekövetkezett.

Én tehát kis fáziskésésben vagyok mindazokhoz képest, akik már napok, hetek óta otthon vannak. És hogy mik foglalkoztatnak most?

A PISZKOS ANYAGIAK

Azzal, hogy kiderült, legalább részben tudok dolgozni online, sokat enyhült az a fajta félelmem, hogy mégis miből fogunk élni, amíg tart ez az egész illetve kezdettől gondoltam arra is, hogy ha minden kötél szakad, elvállalok bármilyen munkát, amire igény van, kondival bírom. Ahogy sorban jöttek a kormányzati intézkedések hitelmoratóriumról, adómentességről, egyre kevésbé láttam sötéten a helyzetet pénzügyi szempontból. De az első időkben bizony gondolkodás nélkül tarkón vágtam volna a sok "szoba-Coelhót", aki "lassulj le, fordulj befelé, szeretet legyen, az a lényeg" jellegű üzenetekkel okádta tele a közösségi médiát. Lassulnék én, drága barátom, ha nálam is csak annyi lenne a változás, hogy otthonról, pizsiben püfölhetem a laptopot, de hó elején ugyanúgy jön a szokott összeg a bankszámlámra vírus ide vagy oda...

A VÍRUS MAGA

Olyan parám nincs, hogy mi lesz, ha elkapom a betegséget, magamat nem féltem semmitől, Torrentével szólva: ha meg kell b...ódni, akkor meg kell b...ódni, plusz eddig is mindent megtettem az egészségemért, amit tudtam, innentől úgyse nagyon van ráhatásom arra, hogy adott esetben a tünetmentes többséghez tartoznék-e vagy a skála rosszabbik végére kerülnék... Anyukámékért viszont továbbra is annál inkább aggódom, és alig várom, hogy újra megölelhessem őket. Racionális ember lévén olvasom a híreket, kutatom a hitelesnek tűnő forrásokat és úgy egyáltalán folyamatosan tájékozódom, próbálok minél többet megtudni erről az egészről és nem felszállni a pánikvonatra, mert az bizonyosan nem segít. Agyalni viszont bizony szoktam. Egyrészt azon, hogy lehet, rég át is estem ezen az egészen tudtomon kívül, miközben ártatlanul járva-kelve ki tudja, hány embert fertőztem meg... Másrészt pedig azon, hogy amikor azt mondják, vége, biztonságban vagyunk, újra élheti mindenki a megszokott régi kis életét, honnan tudjuk majd, hogy tényleg így van, és nem kezdődik újra az egész? Vajon bízhatunk abban, hogy nem szabadul el újra a kórokozó és söpör végig mindenkin, aki korábban nem került az útjába?

AZ EGYÉB KÖRÜLMÉNYEK ÉS MAGVAS GONDOLATAIM

Tudom, hogy sokan vannak nálam bőven rosszabb helyzetben, egyrészt azok, akik már el is vesztették a munkájukat, megélhetésüket, másrészt azok, akik velem ellentétben nem egy erdő szélén, kertes házban tölthetik ezt az időszakot, hanem mondjuk három gyerek mellett próbálnak nem megőrülni a nyolcadikon és a sort még lehetne folytatni, innen is együttérzésem nekik. Egykori büntetőjogászként egyből eszembe jutottak azok a hangok, hogy "a szabadságvesztés tulajdonképpen nem is büntetés, héderelnek pár évet a mi adónkból, mi ebben olyan szörnyű"? Na, most sajnos mindenki a saját bőrén érezheti, hogy a modern embernek igenis fontos értéke a szabadság és nem olyan jó buli korlátozva, bezárva lenni, még úgy sem, hogy a "cellatársad" nem egy vagy több vadidegen, a mobilod nálad lehet és a napi menüt is magad állíthatod össze... Annyi társadalmi hozadéka biztosan lesz ennek az egésznek, hogy felértékelődik sok minden, amit korábban magától értetődőnek gondoltunk. Bízom benne, hogy velünk marad az együttérzés és a másikra odafigyelés is, amikor járvány nélkül is eszünkbe jut megkérdezni az idős szomszédot, hogy miben segíthetünk és úgy egyáltalán hogy van. Talán a home office is megmarad sok olyan területen, ahol azt most kénytelenek voltak bevezetni és jól vizsgázik, így az eddig elutazgatott idő sokak számára felszabadul, és azt hasznosan tölthetik. Remélem, egészségmegőrzésre is több jut így, csak hogy kicsit hazabeszéljek saját kis világom felé. Az ezirányú edukációt mindenesetre megkezdtem, hiszen napi legalább 2 órát én is nyertem most azzal, hogy nem kell mennem sehová, így nem maradt több kifogásom, hogy miért ne valósítsam meg dédelgetett online terveimet. Ezúton is ajánlom figyelmetekbe "Miniatűr – életmódvlog nem csak járvány idején" című YouTube csatornánkat, ahol office- és home office-beli illetve azon kívüli egészséggel kapcsolatos mindenféle információk, mindennapi hasznos tippek zúdulnak rátok. A tartalom most még minőségibb, mint a forma, mert a videózással, vágással, miegyébbel kapcsolatos skilljeim bizony kőkemény fejlesztésre szorulnak... Hiába, én sem leszek már ugyanolyan, mint azelőtt voltam és a világ sem lesz ugyanolyan, ha ennek egyszer vége...

Mert

EGYSZER VÉGE LESZ ENNEK AZ EGÉSZNEK

, ebbe a gondolatba kapaszkodom kezdettől fogva, ahogy tette azt a családom is pár generációval ezelőtt, amikor az alig 3 éves édesapám egy jászsági tanyán a dédpapa diófa ebédlőasztala alatt hallgatta a világháborús bombázások zaját. Nekik olyan, nekünk emilyen lapokat osztott a történelem, de mi emberek alapvetően túlélésre vagyunk programozva, próbáljatok erőt meríteni ebből! És legfőképpen vigyázzatok egymásra, vigyázzatok magatokra!