Amikor megosztotta velem történetét, ledöbbentem. Munkámból adódóan nap, mint nap hallok, és olvasok arról, milyen borzalmas tettekre képes az ember. Most, mégis sokkolt az együttérzés, megbecsülés hiánya. Mai passzusom is egy bátor, és erős hölgyről szól, kérésére ő "SM nagyi".

A kép forrása arra kattintva érhető el.

SM nagyi egészségügyi dolgozó. Története fejfájással, akkor már meddőként, megindult tejelválasztással kezdődött. Felkereste akkori szülész orvosát, aki elhajtotta. Nagyi nem adta fel, következő útja már egy privát nőgyógyászhoz vezetett, aki vizsgálat nélkül készítette fel a hipofízis daganatra. Sürgősségi MR vizsgálat eredményeként a 1,5 cm hipofízisen a jóindulatú daganat kb. 1 cm, valamint a fehérállomány mindkét féltekéjében számos sm lésió volt. Amennyire én, és a kedves olvasó is talán összeráncolt szemöldökkel olvassa, úgy SM nagyi is tanácstalanul állt az érthetetlen eredmény előtt. Tisztában volt viszont súlyával, és tudta, nem hallgathatja el családja elől, hogy baj van. Hihetetlenül bátor, felnőtt fiai számára nem volt kérdés, ha kell ápolják, akár pelenkázzák is, ám a szörnyű valóság mért egy utolsó csapást a nőre, három év házasság után.

"A férjem, akiről azt hittem a sok baj után leélem az életem, egyszerűen közölte válni akar,nem szeretne egy béna feleséget,és amíg én kórházba voltam ,hogy bekerüljek egy kettős vakfázisú terápiába, beköltöztette  a szeretőjét az otthonunka, és közölte, a nő fog ápolni ha lebénulok.Nagyon gyorsan el is vált tőlem."

Injekciók sorozata, barátok elfordulása, koponya lékelés lehetősége sem vetette vissza lépteit, Nagyi ment tovább, a számára kijelölt viharos, nehézségekkel kövezett úton. Írni kezdett, amely a mai napig az ő saját terápiája.

"Mikor mélypontra került az életem akkor én az írásba menekültem és az remek terápia lett. Mindenkinek meg kell találnia azt ami boldoggá teszi, nekem az írás. Nagyon nehezen tudtam találkozni a sors társakkal annak ellenére,hogy életem során ápoltam vég stádiumú sm beteget.Ma már más a helyzet, látom mi az én utam.Fiaim felnőtt férfiak élik az életüket,unokám van,csoda dolog. Mindenkinek azt kívánom ne adja fel az én mottóm NEM SM KÉTSÉGBE!"

SM nagyi története mindenki számára tanulságként kell, hogy szolgáljon! Amíg egészségesen rohanunk mókuskerekünkben, nem figyelünk kellően önmagunkra, lelkünkre, minden egyes jó és rossz érzés, esemény megélésére. Problémáink gúzsba kötnek. Tapintatlanul ítélkezünk, megbélyegzünk, és nem vesszük észre a kárt, amit okozunk, pedig választás van! Mindenkinek!
Soraim szereplője is csatát, csatára vív, érte veszteség, temette be ítélkező megjegyzés, mégis feláll minduntalan, sclerosis multiplexszel ébredve minden reggel.
Figyeljünk testünk jelzéseire, ne engedjük, hogy az elfojtás vermébe rekedjünk. Találjuk meg saját terápiánkat, és figyeljünk oda embertársainkra!

SM nagyi néhány írását is megosztotta velem történetén kívül. Köszönöm neki!

Állatbarát vagyok. Annál is több! Minden egyes állatot szeretek, még azokat is, amelyektől irtózom vagy félek, rettegek. Vannak afféle "kutyás emberek", és "macska pártiak". Nos, ha választanom kell, utóbbiak közé tartozom, így különösen szívemet melengető élmény elmesélni, hogy Noémi számára mekkora segítség doromboló házi kedvence, Tomi.

Tomi

2012. november 16-án Noémit veszteség érte, egy szomorú esemény folytán elveszítette akkori cicáját. Akkori munkatársai nem nézték tétlenül szenvedését, bemutatták neki Tomit, aki azóta is hűséges társa a nehéz mindennapokban. Szüksége is van a doromboló terápiára, hiszen két haverral ossza meg életét, amelyek  SLE, és overlap Sjögren szindróma.

"Számomra Tomi vígaszt hozott mélységes gyászomban, amikor a másik cicám betegség miatt elveszítettem, és vígaszt hoz ma is, amikor elhatalmasodik rajtam a betegség gondolata. Amikor sírni tudnék a tehetetlenség és a megválaszolatlan 'miértek' sorozata miatt, vagy gyötör a fájdalom. Megkönnyebbülést jelent, amikor hozzám bújva dorombol és hozzám simulva alszik el. Ha ránézek, nem a betegségemre gondolok."

Az állatterápia hatékonyságáról korábbi cikkeimben is beszámoltam, de az interneten egyébként is számos írással találkozhatunk a témában. Egyik kedvencem ide kattintva olvasható.

Nehéz megküzdeni a különböző betegségek tüneteivel, következményeivel, a hétköznapi csatáink közepette pedig nem mindig remélhetünk ideális körülményeket, bánásmódot. Mások vagyunk, máshogyan reagál a szervezetünk a betegségekre, ahogy különbözőképpen éljük meg a velük járó kellemetlenségeket. Egy dolog viszont azonos, legyen kutyánk, macskánk vagy bármilyen házi kedvencünk is, gyógyírt jelentenek fizikai és lelki bajainkra egyaránt.

Kedvcsinálónak:

Noémi nevét, és Tomi cicája rövid történetét ő mesélte el, közléséhez hozzájárult, ezúton is köszönöm neki!

Betegként az ember értékel olyan dolgokat, melyeket azelőtt észre sem vett, természetesnek vélt, elkezd remélni, és hinni a csodákban.
Csodák bizony léteznek! Szerintem Mariann is bólogatva hozná tudtunkra egyetértését, róla és Rickyről szól mai történetem.

Mariann és Ricky

Minden egyes alkalommal hatalmas megtiszteltetésben van részem, amikor egy-egy betegtársam megosztja velem történetét, és hálás vagyok az életnek, Istennek (sorsnak, kinek mi), hogy a megpróbáltatásaink közepette olyan társat ad nekünk, akik mesébe illően segítik, vigyázzák lépteink, várnak haza, önzetlenül adnak, segítenek, és ami a legfontosabb, kitartanak, és elfogadnak!

Igen! Léteznek csodák! Minden egyes kedvencünk szemében ott van!

Mariann kálváriája 26 éves korában kezdődött, és ma, 42 évesen, négy betegség "boldog" tulajdonosa: SLE, Polymyotis, RA, Raynaud szindróma.

"Egy este lefeküdtem "egészségesen" aludni és reggel betegen ébredtem. A mai napig reménykedem, immár 17 éve hogy ez csak egy rossz álom."

Ricky 2009-ben, Kanadában egy Valentin napi ajándék volt, "szerelem volt első látásra", hét évvel ezelőtt pedig együtt, hatalmas fába vágva fejszéjüket a hazatérés mellett döntöttek, Mariannak hatósági engedélyek beszerzése mellett hatósági állatorvost kellett találnia, de a legnehezebb az utazás volt, hiszen kedvencének a csomagtérben kellett utaznia.
Elképzelni sem tudom azt a több órás utazást, amelyet gazdinak és kutyának így kellett töltenie, hatalmas bátorságra vall mindkettejüket illetően.

"Ricky előtt én sem tudtam ezt a határtalan szeretetet elképzelni. A betegségemből kifolyólag nem szülhettem gyereket, mindent és mindenkit elvesztettem, egyetlen igaz hű társam maradt (persze a családomon kívül), aki úgy szeret ahogy és amilyen vagyok a hibáimmal, betegségével együtt amíg csak élek, élünk ! Hogy mit jelent számomra a kutyusom ? 1 szóval írom le : Mindent ! Ő a hű társam,a kisfiam,a barátom, Ő a mindenem! Hogyan, miben tud segíteni egy kis állat egy beteg embernek? Mindenben! Nekem legalábbis erőt ad, vigasztal ha szomorú vagyok, bármennyire rosszul vagyok muszáj felkelni miatta és gondoskodni róla. (...) Hiszem ha ő nem lenne , lehet már feladtam volna."

Nem tudhatjuk, mi zajlik a másik emberben, a dühös vagy épp mosolyráncokkal ölelt tekintet mit rejt valójában, milyen csatát vív önmagával. Áprilisban a célom megmutatni, hogy egy állat, mit adhat, mire képes azzal, aki beteg testileg, lelkileg. Szeretném megmutatni mindenkinek betegtársaimon keresztül, hogy legyünk egészségesek vagy betegek, csodák bizony léteznek, csak meg kell őket találni mindennapjaink mozzanatában, hogy aztán magunkhoz ragadva létrehozzunk valami sokkal jobbat: egy mosolyt, egy érzést, célt, vagy megnyugvást, reményt, és hitet!

Minden kedves csoport társamnak minden jót és kitartást kívánok,de legfőképp egy kedves, aranyos házi kedvencet !

Mariann nevének, történetének, és fotóinak megosztása az engedélyével történt, melyet ezúttal is köszönök neki!