Szidjuk a rendszert, a férfiakat, a nőket, a társadalmat, a főnököt, a miniszterelnököt, a családot, vagy épp különböző etnikumokat, és közben talán észre sem vesszük minek nyomán tesszük.
Számít vajon? Mi magunk is minden egyes nap viseljük szemfedőnket, melyet kivétel nélkül akkor használunk, ha azt könnyebb. Könnyebb mint megpróbálni látni, hogy az idős úr miért túrja a szemetet, és távozik pár száraz kenyérdarabbal onnan, könnyebb  a kövér nőt "ledagadtozni", mint felvetni a pajzsmirigybetegség lehetőségét, könnyebb legyinteni a fiatalabbra, mert tapasztalatlan. Tényleg?
Történetemmel egy ma 21 éves lány sziluettjét vetem virtuális papírra. Fiatal, mégis sokunknál tapasztaltabb, kérdés csupán az, képesek vagyunk-e a szavakat tanulsággá formázni előítélet járta elménkben.

Kép forrása: Pinterest

Eszter kálváriája 2012 márciusában kezdődött, fájdalmakkal. Két hónap elteltével sikerült bejutnia egy ortopéd szakorvoshoz, aki ínhüvelygyulladást diagnosztizált nála. A fájdalom nem enyhült, így a lány útja a kézsebészetre, onnan pedig a műtőágyra vezetett, végül reumatológiára, ahol különféle gyógyszerek szedése mellett rendszeres vérvételre kellett járnia. Más fél év elteltével kapott rossz eredmény juttatta el a Reumatoid Arthritis diagnózisáig. Eszter ekkor körülbelül 16-17 éves volt.

"Mai napig hiszem, hogy nem ez a betegségem, hiszen torzulás nem tapasztalható még mindig rajtam. Csak a fájdalom, a gyengeség és tehetetlenség van.  Hat év alatt csak egyre rosszabb állapotban vagyok és még sincs megoldás a fájdalmamra. Gyógyszert nem szedek, a sok fájdalomcsillapító a gyomrom is gyengévé tette. Jelenleg úgy gondolják az orvosok, hogy immunhiányos vagyok és túl gyenge a szervezetem az „életre”."

A lány egész testét fájdalom kínozza, az MR felvételek kiáltanak csupán segítségért, indokolatlan törésnyomokat bizonyítva. Ősszel leálltak a veséi, melynek miértje a sűrű homályba vész. Sportolni képtelen, így csak remélni tudja, hogy találhat olyan személyi edzőt, aki a legyengült izmait pártfogásába véve erősítené őt.

"Ráadásul korom miatt, nem kezelnek elég komolyan az orvosok. Nem egyszer kaptam meg, hogy fiatal vagyok nem lehet semmi bajom. A vérképem is mindig tökéletes, akármilyen betegen veszik le tőlem a vért."

Ahogy az orvosok, az iskola is megkérdőjelezi Eszter betegségét, nem ismerik el, hogy neki ebből hátránya adódna annak ellenére, hogy már az írás is komoly gyötrődéssel jár a fiatalnak. Mit tesznek a korabeliek? Buliznak, kirándulnak, szerelembe esnek, családot alapítanak, Eszter baráti társasága viszont beszűkült.

 "Talpra kell állni, hiszen az élet megy tovább. Ezért igyekszem minél teljesebb életet élni és boldog lenni"

Jöhetnék különböző sztereotípiákkal, aggathatnék flancosabbnál flancosabb jelzőket rájuk, de akkor vajon tükörbe tudnék nézni? Nem! Mi a helyzet a kedves Olvasóval?
Minden ember egyedi és megismételhetetlen, senki sem érdemel ilyen vagy ehhez hasonló bánásmódot, mint amit Eszternek kell elszenvednie. Fiatal kora ellenére rendkívül erős, és tapasztalt lány, csak okulhatunk tőle! Nem számít a bőrünk színe, korunk, kinézetünk, egyik sem mutatja az általunk járt távlatok számát, milyenségét, a poklot ahol jártunk, vagy születtünk.
Arra kell apellálnunk, hogy olyanokká váljunk, hogy aztán minden nap az emberek szemében azt lássuk visszaköszönni, akik mindig lenni szerettünk volna.